- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
|
„Nyugdíjasklub” a HM-cégekben. Megdöbbentő, vagy nem?
Témaindító: Pelikán
Nyugállományú tábornokok és ezredesek népes csoportja jár vissza dolgozni a Honvédelmi Minisztériumba (HM) , annak háttérintézményeibe és cégeibe, miközben a szaktárca tájékoztatása szerint a „vízfejet” leépítették. A nyugdíjasok legnagyobb gyűjtőhelyei a szaktárca tulajdonában álló haditechnikai társaságok, amelyek egyikében még Gyurcsány Ferenc kormányfő rokona, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt tisztje is helyet kapott a felügyelőbizottságában. A HM szerint a NATO-tagállamokban bevett szokás és elengedhetetlen a nyugállományú tisztek szakértelmének felhasználása. Miközben ezres nagyságrendben csökkentették az úgynevezett vízfejet, vagyis a vezető beosztású hivatalnokok hadát a HM-ben és annak háttérintézményeiben, a mai napig különféle megbízásokat kapnak a minisztériumban és a tulajdonában álló cégekben a nyugállományú főtisztek. A honvédség kiöregedett tisztjeinek „rendszerben tartására” több klasszikus módszert is alkalmaznak, és így a több százezer forintos nyugdíj mellé százezres többletjövedelmeket szerezhetnek az egykori bizalmi emberek – állítja egy neve elhallgatását kérő honvédségi forrásunk. Vannak például olyan magas rangú nyugállományú tisztek, akiket itthon alkalmaznak tovább, és a mai napig, akár civil ruhában is visszajárnak dolgozni a HM különböző hivatalaiba, vagy cégirodáiba. Ilyen dandártábornok Tömösvári Zsigmond, aki a Katonai Felderítő Hivatal személyzetiseként folytatta a pályafutását a nyugállományba helyezése után. A személyügyi osztályt a HM-ben is egy nyugállományú ezredes, Vágási László vezeti köztisztviselőként, akit informátorunk szerint korlátlan személygépkocsi-használat is megillet a minisztériumnál. Bíró József nyugállományú dandártábornok a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal főigazgatójaként folytathatta tovább 2005-től kezdve, de többen ültek be a szaktárca legnagyobb cégébe, a HM EI Zrt.-be is a nyugalmazott tábornokok közül. Mint megírtuk, a HM EI Zrt. a honvédelmi tárca legnagyobb cége, ahol nemrégiben Nagy Imre utolsó KISZ-vezér lett az igazgatósági elnöke. A több száz millió forintos részvényvagyonnal rendelkező HM EI Zrt. főként laktanya-üzemeltetéssel foglalkozik, de számos más üzletágban is érdekelt, pályázik például a jövő évi NATO védelmi miniszteri találkozó lebonyolítására is. A HM sajtóosztálya a kinevezéssel kapcsolatban korábban azt közölte lapunkkal: Nagy Imre közgazdász széles körű üzleti tapasztalatokkal és üzleti kapcsolatokkal rendelkezik, s ezek az ismeretek nagymértékben segíthetik a HM EI Zrt. munkáját, amely az elkövetkezendő években fontos feladatot vállal a civil szférának nyújtandó szolgáltatások értékesítésében. Nagy Imre 1990 óta nem foglalkozik aktívan politikával, a cég operatív irányítását jelenleg is Koltai Gábor vezérigazgató látja el. A tárca nem politikai szimpátia alapján választja ki az igazgatótanács elnöki és más, kulcsbeosztású, vezető állományú személyeit – tette hozzá a tárca sajtóosztálya. A HM EI Zrt. értesüléseink szerint valóságos gyűjtőhelye a nyugdíjaskorú főtiszteknek. A cégnél lett például köztisztviselő Németh Sándor nyugállományú altábornagy, vagy Mráz István vezérőrnagy, a HM vezérkarának egykori hadműveleti és kiképzési csoportfőnöke. Itt kapott munkát Lindner Miklós nyugállományú vezérőrnagy, egykori híradófőnök, Dobó Péter tábornok logisztikai főcsoportfőnök és Hazuga Károly vezérőrnagy, a honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság helyettes parancsnoka is. A nyugállományú tisztek fizetést kaptak más minisztériumi cégekben is. A HM Arzenál Zrt. egyik vezető tisztségviselője lehetett például Olajos Sándor nyugállományú hadtápos ezredes, Deák János egykori vezérkari főnök pedig a HM Armcom Zrt.-ben tölt be hasonló tisztséget. Az utóbbi társaságnak a felügyelőbizottságában tevékenykedhet egyébként a Nemzetbiztonsági Hivatal volt tisztje, Vajda József is, aki édesanyja (Apró Antal testvére, Apró Erzsébet) révén Gyurcsány Ferenc kormányfő rokonságához köthető. Haraszti Gyula (Részletek a Magyar Nemzet 2008. január 15-i számában)
Péter
2010.08.31. 16:37:52
Az ÉDESANYÁM/76éves/ 40évnyi gyógypedagóiai munkássága eredményeként MOST 89.000 Ft. nyugdija van !!! Az életüket kockára nap mint nap? Na ne már!!! Van persze köztük olyan is, akinek egyszer-egyszer veszélyben az élete, de azért nézzük már meg, hogy az átlagos halálozási aránytól mennyiben tér el az ő halálozási arányuk. No, nem olyan nagy a különbség, ami indokolná a nyugdíjazási kedvezményeket.
nane
2008.01.16. 13:17:53
Félegyházán egy tűzoltó bajtárs, 2005-ben, 43, azaz negyvenhárom évesen ment nyugdíjba, 143000ft ellátással. Az igazi csúcs egy rendőr tiszt, a maga 38 évével. Nem véletlen ám az, ahol ez az ország tart. Nagyon úgy tűnik, hogy lassan írigyelni fogjuk, azt a kétharmadnyi részt, mely Trianon után más országhoz tartozik. Az ÉDESANYÁM/76éves/ 40évnyi gyógypedagóiai munkássága eredményeként MOST 89.000 Ft. nyugdija van !!! Kicsi tévedés történt.
Anoním
2010.04.15. 17:25:45
Simicskó lesz a Honvédelmi Miniszter nem ez a lepusztult komcsi. A nyugdíjasok mennek haza. javul most már a gazdaság Simicskó lesz a Honvédelmi Miniszter nem ez a lepusztult komcsi. A nyugdíjasok mennek haza. A Hm-Ei-nél dolgoztam.Mondják,hogy a dolgozók 4%-a nyugállományú katona.Namármost szerintem ez kb. 50-60%inkább.Állítják,hogy az átlagfizetés 205000 Ft.2010 janárjában sikerült a cégnek a kártyámra utalnia 63000 Ft-ot.Elég sokan dolgoztunk ill. dolgoznak ezen a helyen,pont ennyiért.Ha véletlenül valaki szól ezért,a válasz:nem kötelező itt dolgozni.Szorítják vissza a munkanélküliséget.Emellett a nyugdíjas katonák,200000ft körüli vagy ennél több nyugdíj mellett még felvesznek ugyanennyi ha nem több fizetést.Persze hogy ott fordul fel mindegyik,és lábbal előre viszik ki az objektumból.Dolgozni egyik sem akar.Mind csak vezető akar lenni.Ráadásul szétszivatja az állományt.Ha ezeket a semmirekellőket elzavarnák,és aktív dolgozókat hoznának a helyükre,mindjárt nem 10%felett lenne a munkanélküliség.A szaktudásukról meg csak annyit:egy 10 év körüli gyerek fél óra alatt megtanítható lenne arra a feladatra amit az én "tapasztalt" nyugállományú főnököm is csinál. Ez nagyon súlyos probléma. Ez az egész korai nyugdíjazás cucc a Honvédségnél kezdődött, a haderőcsökkentés részeként. (Azelőtt is volt korkedvezmény, a civileknél kb. 3 évvel korábban mehettek nyugdíjba.) Aztán vhogy "átterjedt" a többi egyenruhás szervezetre is. És persze egytallóra: nem csak a terepen gyűrődő tagok, hanem az íróasztal-hősök is igénybe vehették-vehetik. Elengedném nyugdijba,de arányosan kaphatna nyugdijat 65 év korhatár 40 évesen a nyugdij 60%a és nem dolgozhatna vagy ha dolgozik nincs nyugdij.Visszamenölegesen is.Nem ugrálnának 40 éves kigyurt bikák 200,000es nyugdijal.Az aktivak meg minimál bérért.
plc
2008.01.17. 07:57:04
Megértem a "felháborodásodat". Szerintem senki sem sajnálja a "talpaló rendőrtől, tűzoltótól a korkedvezményes nyugdíjat, ha valóban olyan körülmények között dolgozott. Sajnos nekem van olyan tűzoltó ismerősöm, aki úgy ment korkedvezménnyel nyugdíjba, hogy egyetlen komolyabb tüzet sem látott. Olyan rendőrségi dolgozó, aki az irodájában volt rendőr, soha sem helyszínelt, vagy talpalt az utcán. Ezekre és a magas rangú honvédségi alkalmazottakra nem kellene a törvényt szó szerint alkalmazni. Főleg nem a magas nyugdíja mellett nagy pénzekért tanácsadónak felvenni. Ha ennyire kell a tudásuk, ne engedjék nyugdíjba. Igen, igazad van. Ezzel kellett volna kiegészítenem a hozzászólásom. |








Elengedném nyugdijba,de arányosan kaphatna nyugdijat 65 év korhatár 40 évesen a nyugdij 60%a és nem dolgozhatna vagy ha dolgozik nincs nyugdij.Visszamenölegesen is.Nem ugrálnának 40 éves kigyurt bikák 200,000es nyugdijal.Az aktivak meg minimál bérért.
Szerelj fel!