- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
|
Valaki mondja meg!
Témaindító:
Mint a földre szállt ufó, úgy érzem magam, amikor nem értek valamit, vagy nem ismerek valakit. Ez utóbbi a nagyobb szégyen, mert a hírekben azt sugallják nekem, hogy mindenki tud róla, mindenki ismeri, csak éppen én nem. Itt van pl Molnár Anikó esete, akit megtaláltak. Azt sem tudtam, hogy elveszett, de ha már elveszett, és ez baj, akkor ki ő? Biztos nem főnök valahol, mert akkor nem keresnék a beosztottak, inkább csendben maradnának még akkor is, ha a kasszát is magával vitte tévedésből, ahogy ez már szokás. Szóvak örülök, hogy meglett, még ha Amerikában találták meg, akkor is, hátha ott jobb neki, vagy nekünk jobb, hogy ott van... Nem is kell híreket hallgatni, olvasni meg pláne, mert az még pénzbe is kerül, csörög a telefon. Seres Mária már többször telefonált, biztos a férjem barátnője, de rendes csajszi lehet, mert nem csapja le, amikor meghallja a hangom, hanem valamit magyaráz az aláírásokról, és mindig ugyanazt mondja. Egyszer végighallgatom már, hátha kiderül, ki is ő, ki Seres Mária. Hátha ő is Molnár Anikót keresi tulajdonképpen, s meg tudom neki mondani, hogy meglett, ne izguljon.
Reménykedő
2010.04.23. 18:37:29
Teljesen igaz, amit leírt. Az oktatás teljes átszervezésre szorul. Tizenévesek ezrei szinte olvasni sem tud. (Nincs is igényük rá!) Nem akarlak elkeseríteni, Reménykedő, de sajnos személyesen ismerek olyan fiatalt, aki nagyon szeretne egyetemre menni, nagy reménye van arra, hogy eléri a maximális pontszámot, és a szülők napok óta nem alszanak: hogyan mondják meg a gyereknek, hogy nem mehet, mert nincs pénz. No, hogyan? Semmi köze nincs a tárgyhoz, csak megjegyzem, hogy a szomszédjukban ugyanolyan korú fiatal, de jó ha megvan 5-6 osztálya, hát ő bizony nem szűkölködik, és mivel ő nem akar egyetemre menni, vett egy Mercit, azzal furikázik le-fel az utcában. Mi a különbség? Utóbbi egy támogatandó kisebbséghez tartozik.
plc
2010.04.22. 13:07:03
EZt kérdezd meg attól a közel 5 milló TV nézőtől, aki alig várja, hogy leülhessen a kedvenc Mónikája vagy másik beszélgetős celebműsora elé, vagy csorgassa a nyálát egy celebekkel teli főzőműsoron. Esetleg életviteli és gyereknevelési tanácsokat hallgasson egy szingli leánykától, aki a macskájával vagy a kutyuskájával él. Vagy kérdezd meg attól a majd egymillió tinitől aki elalél, ha az utca másik oldalán elsuhan egy ilyen celeblányka vagy celebpasi. Kb. ilyen szinten áll az ország IQ-ja. Ja, és ezek az emberek döntik el a választáson, hogy ki vezesse az országot, mert ehhez nekik joguk van. Plusz ezért van az, hogy több ezer médiaszakos, szabad bölcsész és egyéb büfé szakos hallgató van, miközben alig jelentkeznek mérnöknek, vagy alig van szakmunkás. Teljesen igaz, amit leírt. Az oktatás teljes átszervezésre szorul. Tizenévesek ezrei szinte olvasni sem tud. (Nincs is igényük rá!)
anonim
2010.04.23. 16:14:42
csak tippelek: lehet, hogy ott sem magyarok ülnek, ahol a magyarokról döntenek? A bankokban biztos nem, a médiában sem magyarok, a celebek most nem érdekesek, de azok se magyarok (hallottad, hogy a buzi kristóf nevű szégyenfolt izraeli lakással is rendelkezik?), a politikát is ellepik a nem magyarok. Hát ne csodálkozzunk, ha a magyaroknak marad a rabszolgaság vagy a munkanélküliség, mások meg kapják a segélyt és a pénzes celebséget. Nem kell attól tartanunk, hogy ránk szakad a Kánaán! Nincs pénz, az egész oktatási rendszert át kell szervezni, felül kell vizsgálni. Idegen érdekeket szolgált a többségében SZDSZ irányítás alá vont oktatási tárca. Ez nem volt véletlen! Csak tehetetlenek voltak velük szemben a probléma tudói, a pedagógus réteg. Senki nem akarta eltartóként a \"jól fizető\" közalkalmazotti státuszát elveszíteni. Reménykedjünk, hogy új idők jönnek, a színvonal alá süllyesztett tanítást vissza tudjuk emelni legalább közép-európai színvonalra. Nagy lesz a magyar fiatalok lemaradása, ha nem! Természetesen nem ez volt a cél, hanem éppen a oktatási színvonal leépítése, az intézmények épületeinek lezüllesztése, a fiatalok liberális nevelése: drog (kender-ideológia), a másság ösztönzési szintre emelése (gender-ideológia), nem kell tanulnod, élj a mának, ehhez kötelező a fedezetet biztosítania a papának, mamának (egyesnek, kettesnek a gender- ideológiában). UTÓBBIRÓL kérek mindenkit olvassa el a neten található információkat. Nálunk az óvodákban tavaly óta így AJÁNLOTT!!! a gyermekeket nevelni. A szülőnek ebbe beleszólási joga nincs, ha már beíratta a gyerekét az intézménybe. Minél lejjebb zülleszteni a magyarokat értelmi és érzelmi szinten, ez volt a fő cél. Sajnos a 24. órában vagyunk és rontani sokkal gyorsabb, mint építeni, vagy az eredeti állapotot visszaállítani. Épelméjű magyar a magyarnak nem ártott volna MÓDSZERESEN!
anonim
2010.04.23. 14:06:24
Az élelmesebbje kreál magának történelmet.Lásd:szlovákok! Akinek van mint nekünk hagyja megváltoztatni, elhallgattatni, szégyenfoltként (barbárok) eltűntetni.vagy elfogadjuk a biztatást mi szerint merjünk kicsik lenni!(Kovács L.!)Pedig kevesen dicsekedhetnek olyan termékeny múlttal mint a magyarok. Csak nincs igaziképviselője a magyarságnak, mindig lekésünk a fontos döntésekről! Véletlen volna? csak tippelek: lehet, hogy ott sem magyarok ülnek, ahol a magyarokról döntenek? A bankokban biztos nem, a médiában sem magyarok, a celebek most nem érdekesek, de azok se magyarok (hallottad, hogy a buzi kristóf nevű szégyenfolt izraeli lakással is rendelkezik?), a politikát is ellepik a nem magyarok. Hát ne csodálkozzunk, ha a magyaroknak marad a rabszolgaság vagy a munkanélküliség, mások meg kapják a segélyt és a pénzes celebséget.
plc
2010.04.22. 13:07:03
EZt kérdezd meg attól a közel 5 milló TV nézőtől, aki alig várja, hogy leülhessen a kedvenc Mónikája vagy másik beszélgetős celebműsora elé, vagy csorgassa a nyálát egy celebekkel teli főzőműsoron. Esetleg életviteli és gyereknevelési tanácsokat hallgasson egy szingli leánykától, aki a macskájával vagy a kutyuskájával él. Vagy kérdezd meg attól a majd egymillió tinitől aki elalél, ha az utca másik oldalán elsuhan egy ilyen celeblányka vagy celebpasi. Kb. ilyen szinten áll az ország IQ-ja. Ja, és ezek az emberek döntik el a választáson, hogy ki vezesse az országot, mert ehhez nekik joguk van. Plusz ezért van az, hogy több ezer médiaszakos, szabad bölcsész és egyéb büfé szakos hallgató van, miközben alig jelentkeznek mérnöknek, vagy alig van szakmunkás. Ez bizony így van. :(
anonim
2010.04.23. 12:53:20
annak jó, akinek nincs történelme, és azt szeretné, ha a magyarok lennének a rabszolgák saját hazájukban, miközben esténként fáradtan az agymosásnak szánt tv-t nézhetik. A celebek meg, akár a bankárok és a médiavezérek egész jól eléldegélnek, és már nem is annyira idegen nekik ez a Magyarország, némelyik talán tényleg magyarnak is tartja már magát, hobbiból magyar vágtát szervez nekünk, magyaroknak. Ja, hogy ezért is pénzt kaszál? Hát mi másért csinálná? Az élelmesebbje kreál magának történelmet.Lásd:szlovákok! Akinek van mint nekünk hagyja megváltoztatni, elhallgattatni, szégyenfoltként (barbárok) eltűntetni.vagy elfogadjuk a biztatást mi szerint merjünk kicsik lenni!(Kovács L.!)Pedig kevesen dicsekedhetnek olyan termékeny múlttal mint a magyarok. Csak nincs igaziképviselője a magyarságnak, mindig lekésünk a fontos döntésekről! Véletlen volna?
anonim
2010.04.22. 16:09:56
kinek jó az, ha a híres magyar kultúra eltűnik? Amerikában még a csupaszseggű bennszülöttek rohangáltak, amikor a Kárpát-medencében már kódexeket másoltak... mert a magyarságnak történelme van, igazi történelme, míg más államoknak csak mű-históriája valentin-nappal és hamburgerrel. Szóval, kinek jó ez? Kik irányítják a médiát? annak jó, akinek nincs történelme, és azt szeretné, ha a magyarok lennének a rabszolgák saját hazájukban, miközben esténként fáradtan az agymosásnak szánt tv-t nézhetik. A celebek meg, akár a bankárok és a médiavezérek egész jól eléldegélnek, és már nem is annyira idegen nekik ez a Magyarország, némelyik talán tényleg magyarnak is tartja már magát, hobbiból magyar vágtát szervez nekünk, magyaroknak. Ja, hogy ezért is pénzt kaszál? Hát mi másért csinálná?
anonim
2010.04.22. 16:09:56
kinek jó az, ha a híres magyar kultúra eltűnik? Amerikában még a csupaszseggű bennszülöttek rohangáltak, amikor a Kárpát-medencében már kódexeket másoltak... mert a magyarságnak történelme van, igazi történelme, míg más államoknak csak mű-históriája valentin-nappal és hamburgerrel. Szóval, kinek jó ez? Kik irányítják a médiát? Annak akik szeretnek sok pénzt kapni semmiért.Űres lufi eregetésért, mert nem munkáért.Valentin nap?-februárban nincsen ünnep amire lehetne pénzt kidobni.Ezért lett életre hivva. Amerikában rengeteg tök termett és nem tudtak a gazdák mit tenni velük, igy kitalálták a helovint!(bocs de úgy utálom még leirni sem tanultam meg!)erre a magyar emberke nem a mindenszentek napját hanem az amerikai tök-ök-napját tanitja az iskolákban.
plc
2010.04.22. 13:07:03
EZt kérdezd meg attól a közel 5 milló TV nézőtől, aki alig várja, hogy leülhessen a kedvenc Mónikája vagy másik beszélgetős celebműsora elé, vagy csorgassa a nyálát egy celebekkel teli főzőműsoron. Esetleg életviteli és gyereknevelési tanácsokat hallgasson egy szingli leánykától, aki a macskájával vagy a kutyuskájával él. Vagy kérdezd meg attól a majd egymillió tinitől aki elalél, ha az utca másik oldalán elsuhan egy ilyen celeblányka vagy celebpasi. Kb. ilyen szinten áll az ország IQ-ja. Ja, és ezek az emberek döntik el a választáson, hogy ki vezesse az országot, mert ehhez nekik joguk van. Plusz ezért van az, hogy több ezer médiaszakos, szabad bölcsész és egyéb büfé szakos hallgató van, miközben alig jelentkeznek mérnöknek, vagy alig van szakmunkás. kinek jó az, ha a híres magyar kultúra eltűnik? Amerikában még a csupaszseggű bennszülöttek rohangáltak, amikor a Kárpát-medencében már kódexeket másoltak... mert a magyarságnak történelme van, igazi történelme, míg más államoknak csak mű-históriája valentin-nappal és hamburgerrel. Szóval, kinek jó ez? Kik irányítják a médiát? |








Ez bizony így van. :(
rnTudod plc, a Föld IQ-ja állandó, csak egyre többen vagyunk rá. :)
rnEzért kell az oktatás színvonalát emelni és központilag irányítani - nem diktatórikus, hanem ösztönző módszerekkel - azt, hogy milyen területen folyjék az oktatás, a szakemberképzés magasabb ill. alacsonyabb tanulószámmal.
Az anyagi javakra ugyanúgy érvényes, mint a szellemire! Mert ha valakinek valami folytán több lesz, ugyanakkor másnak vagy másoknak annyival kevesebb.
rnMondjuk, ha valaki lop egy tyúkot, a tyúk csak gazdát cserél. Vagy ha valaki \"hűtlen kezelés\" folytán nagyobb összeghez jut, az nem az államkasszában található ezentúl, vagy nem a cég könyvelésében, s legfőképpen nem valamennyiünk zsebében, hanem egyetlen egy zsebben landol. Ezért nem nevezik talán ezt lopásnak, nevezhetnénk akár megőrzésnek is, mi úgyis csak elköltenénk.
rnSzerintem egyébként az üvegzseb szoros kapcsolatban áll a nokiás dobozokkal, s ha ez így zavartalanul mehet, az IQ-nk is észrevétlenül másnál csoportosul.