Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:
Balos szemmel a Jobbikról
Témaindító:


Csalás miatt előzetesbe került a Jobbik keszthelyi vezetője
2010. január 14., csütörtök, 19:11

Ingatlanos cége miatt csalással gyanúsítják a Jobbik keszthelyi szervezetének elnökét. A Jobbik felfüggesztette előzetes letartoztatásba került politikusa tagságát a pártban.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Zalaegerszegen a Jobbik keszthelyi szervezetének elnökét. A férfit több millió forintos csalás gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség. A párt keszthelyi elnöke bilincsben érkezett a zalaegerszegi bíróságra csütörtökön, majd másfél órás tárgyalás után úgy is távozott. A tárgyalóterembe nem engedték be a sajtót.
A férfit nem a párttal, hanem ingatlanforgalmazással és -közvetítéssel foglalkozó cége miatt gyanúsítják a rendőrök csalással. A férfi egyébként a keszthelyi önkormányzatban bizottsági feladatokat is ellát - külső tagként.
Az immár előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen etikai és fegyelmi vizsgálatot indít a Jobbik, és tagságát a pártban a vizsgálat idejére felfüggesztették.
http://origo.hu/itthon/20100114-csalas-miatt-elozetesbe-kerult-a-jobbik-keszthelyi-vezetoje.html

Börtönbe került a Jobbik gyöngyösi elnöke
2009. május 18., hétfő, 21:20

Rágalmazás miatt börtönbe került a Jobbik gyöngyösi elnöke, Laczik Attila. A politikus nem fizette ki az eredetileg kirótt 90 ezer forintos pénzbüntetést és az azt kiváltó 300 napi elzárásra sem vonult be. A Jobbik hétfőn befizette helyette a pénzt.

Jogerős bírói ítélet alapján hétfőn gyöngyösi otthonából Egerbe, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a Jobbik gyöngyösi elnökét - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Laczik Attilát a gyöngyösi szocialista polgármester, illetve az alpolgármester ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt ítélte jogerősen pénzbüntetésre, illetve elzárásra a bíróság.
A politikus nem fizette ki 90 ezer forintos pénzbüntetést és az azt kiváltó 300 napi elzárásra sem vonult be az egri börtönbe május ötödikén.

Laczik Attila a gyöngyösi Gyöngyház üzletközpont adás-vételével kapcsolatban nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy a szerződésekben a szocialista városvezetés hamis, hazug jognyilatkozatokat foglalt közokiratba.
A heol.hu heves megyei hírportál hétfőn arról írt, hogy a Jobbik gyűjtést rendezett Laczik Attilának és a pénzbüntetést időközben befizették. Az ezt igazoló csekket a Jobbik hétfőn bemutatta az egri börtön előtt.
http://origo.hu/itthon/20090518-ragalmazas-miatt-bortonbe-kerult-a-jobbik-gyongyosi-elnoke.html.


Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt
2009. augusztus 17., hétfő, 20:46

Nyomozást indít az ügyészség a 2006-os választásokkor létrejött MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában hétfőn. A párt gazdálkodásáért felelő két társelnököt, Csurka Istvánt és Kovács Dávidot gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.

Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt a Magyar Televízió Híradója szerint. A pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a már csak papíron létező szervezet gazdálkodásában. A számvitel rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárást a Vám és Pénzügyőrség végzi.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta, az ügyészség azért rendelt el nyomozást a MIÉP-Jobbik gazdálkodási hiányosságai miatt, mert az ÁSZ jelentése alapján megállapítható volt a bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során tisztázni kell, hogy a számviteli problémákért, illetve a számviteli hiányosságokért a párt vezetői közül ki tartozik büntetőjogi felelősséggel.
Mint mondták, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el. Nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de nem fizettek vissza pénzt.
A híradó szerint a MIÉP-Jobbik alapszabálya értelmében a párt gazdálkodásáért a két társelnök, Csurka István és Kovács Dávid felel, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.
A MIÉP és a Jobbik 2005 végén hozta létre a Harmadik Út elnevezésű mozgalmat, amely a 2006. évi országgyűlési képviselőválasztáson önálló listát állított, és elért eredménye alapján 2006-tól jogosult rendszeres költségvetési támogatásra.
Az ÁSZ június 4-én juttatta el a pártszövetség 2006-2007. évi gazdálkodásáról szóló jelentését az MTI-hez. A jelentés szerint a szövetség szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során.

http://origo.hu/itthon/20090817-hirado-nyomozast-rendelt-el-az-ugyeszseg-a-miepjobbik-gazdalkodasa-miatt.html


ÁSZ: Szabálytalanul gazdálkodott a Jobbik-MIÉP szövetség
2009. június 4., csütörtök, 13:24

Szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során a MIÉP-Jobbik Harmadik út párt - állapította meg csütörtökön kiadott jelentésében az Állami Számvevőszék. A pártszövetség nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de pénzt vissza nem fizettek.

Hiányosság és mulasztások sorát tárta fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön kiadott jelentése a MIÉP-Jobbik Harmadik út párt 2006-2007. évi gazdálkodásáról. A pártszövetség a 2006-os országgyűlési választások előtt alakult, és a szavazatok 2,2 százalékát szerezte meg, így jogosultságot szerzett állami költségvetési támogatásra. A szövetség a választások után a gyakorlatban szétesett, de jogilag még mindig létezik. A Harmadik út egyik társelnöke Csurka István, a MIÉP vezetője, a másik társelnök pedig Kovács Dávid, aki a Jobbik alapító elnöke volt, és 2008-ban lépett ki a pártból.
Az ÁSZ kétévenként ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártokat. A Harmadik út gazdálkodását most először vizsgálták. A jelentés szerint már az adatszolgáltatással is gondok voltak: a párt képviselői először nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A határidő 2008. december 10-én járt le, de a párt csak idén februárban pótolta az adatszolgáltatást.
A Harmadik út nem készítette el 2006. és 2007. évi pénzügyi beszámolóit - olvasható a számvevőszéki jelentésben. A párt számviteli szabályozási rendszere figyelmen kívül hagyta a törvényi előírásokat: nem rendelkezett például a zárlati feladatokról és határidejükről, nem határozta meg az egyéb bevételek fogalomkörét, a működési, politikai és egyéb kiadások ismérveit. Nem rögzítették a pénzeszközök leltározási feladatait, az értékelési szabályozás pedig nem számít hatályosnak, mert csak az egyik társelnök írta alá.
97 százalékban nem hiteles bizonylatok
A vizsgált időszakban nem gondoskodott a párt a kettős könyvviteli nyilvántartás vezetéséről, a könyvviteli zárlat végrehajtásáról. A könyvvezetést utólag, 2009-ben végeztették el, de a társelnökök nem bizonyították a főkönyvi könyvelés valódiságát. A könyvelés alapjául szolgáló bizonylatok 2006-ban 46 százalékban, 2007-ben 97 százalékban nem minősültek hitelesnek. A párt nem tartotta be a bizonylatok megőrzésére vonatkozó kötelezettséget.
A készpénzforgalomról sem vezettek időszaki pénztárjelentést. 2006-ban a banki forgalom kivonatainak háromnegyede, 2007-ben pedig az összes kivonat hitelesítés nélküli fénymásolat volt. \\\"Mindezek következtében a pénzkészlet záró állományának valódisága nem volt igazolt\\\" - áll a jelentésben. A Harmadik út nem jelölte ki a kötelezettségvállalásra és utalványozásra jogosultak körét sem. A hiányzó nyilvántartások és bizonylatok miatt nem volt megítélhető az ÁSZ szerint, hogy betartotta-e a párt a bevételszerző tevékenységre vonatkozó tilalmakat. A pártnál nem működött a szabálytalanságok kiküszöbölésére alkalmas belső kontrollrendszer.
Nem a jelöltekre költötték a költségvetési támogatást
Tagdíj címén nem volt bevétele a pártnak, adományokból és kamatokból csak jelentéktelen összeghez jutottak. Kiadásai 96 százalékát alapítványi támogatásra fordította. A Harmadik út 2007-ben 37,9 millió forint állami támogatást kapott, 2006-ban pedig 22,1 millió forintot, valamint további 12,4 millió forint jelöltarányos költségvetési támogatáshoz jutott.
Az ÁSZ megállapította, hogy a jelöltarányos normatív támogatást nem használta fel cél szerint a párt, mert a 2006-os választási időszakban az anyagköltség és az igénybe vett szolgáltatás együttesen nem érte el az 1,2 millió forintot. Vissza azonban nem fizetett pénzt a Harmadik út a bankforgalmi adatok alapján. A számvevőszék jelentésében felhívta a társelnököket a hiányosságok pótlására, az önkormányzati minisztert pedig arra kérte: szólítsa fel a pártot a jelöltarányos támogatás elszámolására, és a fel nem használt támogatás visszafizetésére.
Az ÁSZ-nak egyik társelnöke sem adott magyarázatot a törvénysértések okairól - mondta az [origo]-nak Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék főcsoportfőnök-helyettese. Horváth szerint csak Kovács Dávid nyilatkozott a számvevőszéknek, és magyarázat helyett ő is csupán ígéretet tett arra, hogy a jövőben mindenben a jogszabályokat fogják követni.
Horváth szerint nem egyedi jelenség a Harmadik út számos mulasztása, az ÁSZ az újonnan alakuló pártoknál rendszerint széles körben állapítja meg jogszabályok be nem tartását. \\\"Úgy gondoljuk: vizsgálatunk alkalmas arra, hogy a törvényes rendet a párt helyreállítsa\\\"- mondta az ÁSZ főcsoportfőnök-helyettese. Az utóvizsgálat két év múlva lesz esedékes. Horváth szerint nincs semmiféle kapcsolat a közelgő európai parlamenti választások és a jelentés megjelenése között, az ÁSZ éves ellenőrzési terve alapján teljesíti a feladatokat.
A Harmadik út és a Jobbik jogilag különálló pártok - mondta az [origo]-nak a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, aki szerint a két társelnököt, Kovácsot és Csurkát terheli a felelősség a hiányosságokért. A MIÉP és a Jobbik között 2006-ban elhúzódó vita alakult ki a költségvetési támogatás megosztásáról, mert a MIÉP nem ment bele a fele-fele alapú osztozkodásba. Szabó szerint végül 2008 decemberében hozta meg a Harmadik út azt a költségvetési döntést, hogy a támogatás 30 százalékát egy Jobbik által megnevezett alapítvány kapja. A Jobbik pártigazgatója közölte: a Jobbikra vonatkozó számvevőszéki helyszíni vizsgálat a múlt héten történt meg, és \\\"lelkesedve várják\\\" a jelentést, mert biztosak abban, hogy a jogi hátteret és az adminisztrációt rendben találja majd az ÁSZ.
Az [origo] szerette volna megkérdezni Kovács Dávidod és Csurka Istvánt az ÁSZ-jelentés megállapításairól, de cikkünk megjelenéséig egyiküket sem sikerült elérnünk.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090604-asz-jelentes-miep-jobbik-harmadk-ut-gazdalkodasa.html


Gárdaegyenruhák miatt nyomoz a BRFK is
2009. október 23., péntek, 20:18

A Jobbik pénteki rendezvényén többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg. A rendőrök egyesülési joggal visszaélés miatt indítottak eljárást.

Egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indított nyomozást a BRFK szombaton, miután a Jobbik október 23-i Deák téri rendezvényén többen a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg, illetve többen \\\"Magyar Gárda Biztonsági Szolgálat\\\" feliratú karszalagot viseltek - közölte szombat este a rendőrség.
A rendőrség szerint a Jobbikkal előzőleg folytatott egyeztető tárgyaláson, illetve szombaton is figyelmeztették a szervezetet, hogy a gárda egyenruhájának viselése szabálysértésnek számít. A rendőrök szerint a demonstráció alatt nem történt olyan eseménye, amely beavatkozást tett volna szükségessé, de az egyenruha és a karszalag miatt büntetőeljárás keretében tisztázzák, hogy az érintettek részt vettek a Magyar Gárda tiltott tevékenységének szervezésében.
Gárdás egyenruhák miatt Székesfehérváron és Debrecenben is indult rendőrségi eljárás. Az október 23-i tüntetéseken nem volt rendbontás.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20091023-gardaegyenruhak-miatt-nyomoz-a-brfk-is.html
Vona: Senkinek nem kell félnie
2009. június 7., vasárnap, 23:47

Ha kell, együttműködik a Fidesszel, sztrájkokat szervezne és a politikai paletta átalakulásaként értékeli az EP-választásokat a Jobbik - mondta Vona Gábor pártelnök. Vona szerint a Jobbiktól senkinek nem kell félnie, akiknek viszont félnivalójuk van, azok jobb is, ha félnek.

A Jobbiktól Magyarországon senkinek nem kell félnie, aki tisztességes és aki nem prédának tekinti az országot - mondta az [origo]-nak Vona Gábor, a Jobbik elnöke az EP-választás eredményéről. Hozzátette azonban azt is, hogy akik ki akarják rabolni az országot, azok féljenek is.
Vona kijelentette: az új erő a Jobbik, a párt választási szereplése az elmúlt 20 év legnagyobb politikai eredménye. Szerinte a választás egyik legfontosabb tanulsága, hogy összeomlott a Fidesz egy a tábor, egy a zászló jelszóra épülő stratégiája. Átalakult a magyar politikai paletta, megalakult a nemzeti tábor - mondta.
A választások eredményének megismerése után azt mondta, tüntetéseket és sztrájkokat kívánnak szervezni a demokratikus keretek betartásával. A kormány leváltása is céljaik között van, amihez együtt kéne működniük a Fidesszel, aminek érdekében hajlandó lépéseket tenni - jelentette ki Vona.
A párt kedden dönt arról, hogy Morvai Krisztina listavezetőn és Balczó Zoltánon kívül ki lesz a harmadik jobbikos képviselő az EP-ben. A Jobbik EU-szkeptikus frakcióba akar belépni, de Vona nem zárta ki azt sem, hogy a Néppártot erősítik majd.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090607-jobbik-vona-gabor-epvalasztas.html


Vona Gábor: A Magyar Gárda folytatja
2009. január 17., szombat, 17:11

A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.

A rendőrség által fémkordonokkal körbezárt területen mintegy ezer ember, köztük 350 gárdista vett részt a Fővárosi Bíróság (FB), még december 16-án hozott elsőfokú, a gárdát feloszlató ítélete miatti tiltakozó megmozduláson.
Vona Gábor az árpádsávos és jobbikos zászlókat lobogtató emberek és a katonai alakzatban álló egyenruhás gárdisták előtt úgy fogalmazott: ha jogerősen feloszlatja a bíróság az egyesületüket, akkor egy másik egyesület alapítanak, vagy asztaltársaság formájában tovább viszik a magyar gárda ügyét.
Morvai Krisztina jogász szerint a magyar gárdát azért akarják eltüntetni, mert a \\\"nemzeti ellenállás jelképe\\\" lett, de ellenállnak a támadásoknak, és visszaveszik az országot azoktól, akik túszul ejtették.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090117-vona-gabor-morvai-krisztina-a-magyar-garda-folytatja.html



Ellenőrizetlenül nyelik a pénzt a parlamenten kívüli pártok
2009. november 6., péntek, 13:38

A parlamenten kívüli pártok zöme vagy nem számol be bevételeiről, vagy valótlan adatokat közöl - derül ki az Állami Számvevők jelentéséből, amely szerint szankcionálni kellene a tiltott bevételeket halmozó pártokat. A számvevők által vizsgált pártok többsége alig ismert szervezet, de köztük van a mára megerősödött Jobbik is, amelynél szintén találtak szabálytalanságokat.

Az állami támogatásban nem részesülő pártok kétharmada 2005 és 2008 között egyik évben sem tette közzé beszámolóját, a többiek 80 százaléka pedig valótlan adatokat közölt az éves gazdálkodásról. Egyebek mellett ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most közzétett jelentése. Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy ismét terjessze elő a párttörvény módosítását, hogy a tiltott bevételek miatt a pártokat szankcionálni lehessen.
Az ÁSZ vizsgálata kiderítette, hogy az ellenőrzött 34 párt között egyetlen olyan sem akadt, amely maradéktalanul betartotta volna a pénzügyi gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok előírásait. Az ÁSZ nyolc párt elnökénél állapított meg személyes felelősséget a párttörvény, a számviteli törvény és az adózási törvények többszöri megsértése miatt. (A jelentést ezen az oldalon találja.)
A 34 párt többsége ismeretlen szervezet, de köztük van a mára az ország egyik legerősebb pártjává vált Jobbik, amelynél szintén megállapított az ÁSZ szabálytalanságokat. A számvevők felszólították például a Jobbikot, hogy javítsa ki könyvvezetési hibáit, amelyek főként a helyi és területi szervezeteknél fordultak elő. A számvevőszék azt is kérte a párttól, hogy tegye közzé a 2005-2008-as évekre vonatkozó beszámoit. Emellett az ÁSZ rámutat arra is, hogy 2006 és 2008 között a Jobbik nem fizette ki hiánytalanul az adókat és járulékokat vonalas telefonjainak magáncélú használata után.
A vizsgált pártok 2005-től négy év alatt 856 millió 623 ezer forint bevételre tettek szert. A bevételek 1,5 százaléka állami támogatásokból, 2 százaléka tagdíjakból, 21 százaléka adományokból, 75,5 százaléka pedig egyéb bevételekből származott.
Az ellenőrzött pártoknak négy év alatt összesen 706 millió forint kiadásuk volt: a pénz harmada működési és politikai kiadásokra ment el, több mint 62 százalékából pedig hitelt és tartozást fizettek vissza. A párttörvényben engedélyezett egyszemélyes kft.-t két párt alapított, de ezeket is szabálytalanul, névtelen adományból. A pártok egy kivétellel az adózási és társadalombiztosítási jogszabályok előírásait sem tartották be. Az ÁSZ jelentéséből az is kiderül, hogy az egyik ellenőrzött pártnál az adó- és járulékfizetési kötelezettség elmulasztása miatt több mint 16 millió forint APEH-tartozás halmozódott már fel.
Az ÁSZ közleménye szerint a vizsgálat ismét megerősítette, hogy nem tartható fenn tovább a párttörvény számviteli törvénytől eltérő beszámolási rendje. A pártok éves beszámolóiban feltárt hibák legtöbbje a törvények összehangolatlanságából adódik, de a törvényből hiányoznak a beszámoló hitelességének garanciái is. Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze elő a párttörvény módosítását, hogy a tiltott bevételek miatt a pártokat szankcionálni lehessen.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20091106-allami-szamvevoszek-asz-parlamenten-kivuli-partok-beszamoloi.html





Jogszerűen tanítják lőni a gárdatagokat
2007. augusztus 24., péntek, 15:45

Kifejezetten ajánlja tagjainak a Magyar Gárda, hogy járjanak el lőterekre és tanuljanak meg a fegyverekkel bánni. Ez a maximum, amit a jelenlegi törvények keretei között megtehetnek, így viszont magánszemélyként a gárdisták legálisan lőgyakorlatozhatnak, míg ezt egyesületként nem tehetnék meg. Az alkotmányjogász nem talált kivetnivalót a dologban, a gárda vezetője szerint pedig csak külső támadások miatt lehet erre szükség. Ahogy sátorverésre, elsősegélynyújtásra is, amit szintén megtanulnak majd a gárdisták.

A \\\"nemzeti önvédelem kereteinek\\\" megteremtésére létrehozott Magyar Gárda többek között arra is lehetőséget ad majd, hogy a gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését - jelentette be nemrég a gárdát alapító Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor. Hozzátette, a tagok magánszemélyként lőnek majd, hiszen \\\"a jogi akadályok miatt\\\" ezt a gárdán belül nem tehetnék meg.
Az alkotmány kimondja, hogy az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van törvényes célra szervezeteket alapítani, ezekhez csatlakozni, de politikai célt szolgáló fegyveres szervezetet nem lehet létrehozni. Így adódik a kérdés, hogy sok, magánszemélyként legálisan fegyvert tartó és használó gárdista tömörülése nem egyezik-e meg a törvény által tiltott fegyveres szervezettel.
Bátorítani, kedvezményt intézni lehet
Magyarországon magánszemélyként bárki megismerheti - szakértői felügyelet mellett - a lőfegyverek kezelését, gyakorolhat ezekkel - hívta fel figyelmünket a jog adta lehetőségre Vona Gábor. \\\"Mi a tagjainkat arra bátorítjuk, illetve arra kérjük őket, hogy éljenek a fegyveres képzés lehetőségével\\\" - magyarázta.
Az [origo] kérdésére, hogy maga az egyesület tesz-e gyakorlati lépéseket ennek érdekében, a Jobbik elnöke az mondta: el tudják képzelni, hogy például egy lőtérrel szerződve kedvezményt tudnak biztosítani tagjaiknak, akik így tagsági igazolványuk felmutatásával máris olcsóbban tanulhatnak meg a fegyverekkel bánni.
Sátorverésben is jeleskednek
A gárda létrehozása a várakozásaiknál jóval hevesebb tiltakozást váltott ki, és legtöbb támadójuk éppen fegyveres csoportokhoz hasonlította a szervezetet, pedig nem ezen van a hangsúly - tette hozzá Vona. \\\"Ennél sokkal fontosabbak kulturális és hagyományőrző céljaink\\\" - mondta. Szerinte, mivel hazánkban nincs sorkatonaság, a fiatalok úgy nőnek fel, hogy nem ismerik a fegyverhasználatot, szemben a környező országokkal, ezért - arra az esetre, ha támadás érné hazánkat - nem árt ilyen módon felkészülni.
Egyéb jártasságokat is szereznek majd a gárdisták. Az emberi élet mentése, az elsősegélynyújtás és sátorverés is ilyenek, de természetesen minden tevékenységünket a törvényes keretek között kifejtve - sorolta a példákat. Miután számos hazai, sőt nemzetközi szervezet is hangot adott félelmeinek a gárda megalapítása miatt, Vona Gábor megismételte: nem valami ellen, hanem valamiért alakultak meg. Annyi szó esik az ártatlanság vélelméről és a toleranciáról, miért nem vonatkozhat ez ránk is? - kérdezte.
Gyűlésekre azért nem vihetik magukkal
Szikinger István alkományjogász szerint, ha a Magyar Gárda tagjai betartják a lőfegyvertartásra, -használatra vonatkozó hatályos szabályokat, akkor emiatt nem támadhatóak. Az is szabályos, ha a polgárőrök magukkal viszik fegyverüket járőrözni, hiszen erre törvény adta joguk van - magyarázta. Ha tehát a tagok egyénileg betartják a törvényeket, akkor nincs gond a fegyveres önképzéssel, kivéve ha ezen túllépnek, például gyűléseiken, rendezvényeiken fegyveresen jelennek meg - tette hozzá az alkotmányjogász.
Szombaton a budai Várban tesz esküt a Magyar Gárda ötvenhat tagja. Egyes források szerint elképzelhető, hogy több ezren mennek majd el a rendezvényre, amelynek egyik díszvendége Für Lajos korábbi honvédelmi miniszter lesz.
Gyurcsány óvatosságra int
Körültekintéssel kell eljárni, amikor olyanok hoznak létre militáris szervezeteket, akik időnként annak érdekében lépnek fel, hogy Magyarországon az előítéletek uralkodjanak - mondta Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, miért fordult a legfőbb ügyészhez a Magyar Gárdával kapcsolatosan. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az ügyészség lát el törvényességi felügyeletet a civil szervezetek felett, és szembesíti őket az alkotmányos követelményekkel.
A miniszterelnök szerint vigyázni kell, ha egy olyan párt hoz létre félkatonainak tűnő, lőgyakorlatokat tartó szervezetet, amelyik nem képes magát megkülönböztetni a kirekesztő, fajgyűlölő, antiszemita nézetektől. A magyar alkotmányos demokrácia szempontjából több mint veszélyes a jelenség - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.



A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20070824-a-magyar-garda-ajanlja-tagjainka-a-logyakorlatokat.html
Szegedi Csanád (Jobbik, a lista 3. helyezettje)
Személyben - valószínűleg a maga számára is váratlanul - a Jobbik Magyar Gárdás-vonalának egyik meghatározó alakja kerülhet be az Európai Parlamentbe. Aktív szervezője volt a gárdának és a hírhedt tatárszentgyörgyi vonulás fő szónoka volt. A Jobbik egyik alelnöke, aki a ferencvárosi időközi választáson a párt jelöltjeként 8,5 százalékos eredményt ért el. Korábban a MIÉP-ben és rövid ideig a Fidelitasban, a Fidesz ifjúsági szervezetében is (\\\"életem egyik legnaivabb döntése volt\\\" - írja magáról) aktivista volt. Gyűjti és könyvformában kiadta az ősi magyar eredetű nevek gyűjteményét (gyermeke neve Roga) és gazdája a jobbikos körökben népszerű Turul ruházati termékcsaládnak. 27 évesen a magyar delegáció legfiatalabb tagja lehet.
Egyetemről a politikába
Vona Gábor 1978-ban született Zázrivecz Gábor néven, egyetemista korában vette fel a II. világháborúban elesett vér szerinti nagyapja nevét. Az ELTE-n végzett történelem szakon, ahol részt vett a hallgatói önkormányzat vezetésében, illetve 1999-ben egyik alapítója volt a Jobbik elődjének, a Jobboldali Ifjúsági Közösségnek. 2002 után Orbán Viktor meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. A 2003-ban párttá alakult Jobbikban előbb alelnök volt, elnökké 2006-ban választották.
Vona elnöksége alatt jelentősen megnőtt a párt ismertsége és támogatottsága: míg a 2006-os országgyűlési választásokon a MIÉP-pel közös listájukra csak a választók 2,2 százaléka szavazott, az idei európai parlamenti választásokon már közel 15 százalékos eredménnyel 3 európai képviselői helyet kapott a 22-ből. A Tárki legújabb felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók közt 12 százalék a Jobbik támogatottsága.
A Jobbik támogatottsága a Magyar Gárda nevű szervezet 2007-es megalakítása után kezdett meredeken emelkedni. A szervezetet eredetileg egyesületi formában hozták létre, a bíróság által azóta jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület elnöke Vona Gábor volt. A pártelnök egy, a gárdában bekövetkezett szakadás után nyilvánosságra került felvételen elismerte, hogy az eredeti elképzelés szerint a gárdisták is az egyesület tagjai lettek volna, és csak az ellenük indult per miatt hangsúlyozták az egyesület és a mozgalom különállását. Az érvelést a bíróság nem fogadta el, idén júniusban jogerősen feloszlatta a szervezetet, amely azonban máig is rendez egyenruhás felvonulásokat.
Morvai Krisztina (Jobbik, a lista 1. helyezettje)
A magasan képzett jogász a kilencvenes évek közepén a családon belüli erőszak szakértőjeként és a terület civil aktivistájaként lett ismert, Magyarország küldötteként az ENSZ-ben a terület egyik szakértőjeként is dolgozott. Első kisebb politikai konfliktusai akkor adódtak, amikor sérelmezte, hogy erre a pozícióra mandátuma lejártával a kormány nem jelölte újra. Politikai szereplőként hirtelen és radikálisan jelent meg, amikor a 2006. őszi - az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő - utcai zavargások után a rendőri brutalitást ostorozó csoport arca lett, majd fellépését a közélet egyre több területére terjesztette ki. Védjegyévé vált, hogy a magyarokat \\\"magunkfajtára\\\" és \\\"magukfajtára\\\" osztja. Baló György televíziós műsorvezetővel való - a közvélekedés szerint megromlott - házassága és közös ikergyermekeik legutóbb akkor váltak beszédtémává, amikor Baló - a Morvai jelöltségéből fakadó összeférhetetlenség okán - nem vezethette az MTV EP-választási műsorát. Egyre gyorsabban radikalizálódó útja vezetett a cigány- és idegenellenességet, az EU-ellenességet, a fennálló politikai berendezkedés megkérdőjelezését nyíltan vállaló Jobbik listájának élére. A párt kiugró eredménye vélhetően jelentős részben köszönhető az ő személyének.

db/lap 
9. mozzess válasz 2010.03.19. 16:17:36

az izraeli vadászgépek is kíváncsiak már a jobbikra! vagy a nemzeti vágtájukra jöttek?

8. anonim válasz 2010.03.18. 13:24:29
plc 2010.02.02. 13:51:26

-A magyar választók akik a jobbikra szavaznak kiállítják magukról a szegénységi bizonyítványt. Többstör leírtam már, hogy én végigolvastam a jobbik programját és tények és valódi tartalom nélküli, lózung gyűjtemények tartom. A jelek szerint nem vagyok egyedül a véleményemmel. Sajnos a választók nagy százaléka - jelenleg mintegy - 9-11% - anélkül, hogy értené, mekkora baromságokat hord össze a vona vezette társaság, érzelemből odaszavaz. A történelem már bebizonyította, nem egyszer, nem kétszer, hogy az érzelem vezérelte választás mindog rossz véget hozott.Ennek sem lesz jó vége, de ehhez az kell, hogy ez a kis ország megint jól megszivassa magát és a lakosságát! Feltűnt a jobbik szavazóinak, hogy a jobbik jelölt listáin milyen kevés a valódi szakember? Azok is valahol a nem befutó helyeken vannak! Megint adott egy párt, amelyik történészekkel, jogászokkal, MLM szakértő házaló kereskedőkkel akar egy országot vezetni! MInt torgyán a magyar mezőgazdaságot! Jól el is ...ta. Jobban mint Gyurcsány!

http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/18/vegre_egy_jofej_jobbikos

7. anoním válasz 2010.03.18. 12:58:44

Mindennapos botrányok.

6. plc válasz 2010.02.02. 13:51:26
veresmárti 2010.02.02. 09:55:03

El a kezekkel a Jobbiktól! Még titok, de ők a Fidesz leendő koalíciós partnere!

-A magyar választók akik a jobbikra szavaznak kiállítják magukról a szegénységi bizonyítványt. Többstör leírtam már, hogy én végigolvastam a jobbik programját és tények és valódi tartalom nélküli, lózung gyűjtemények tartom. A jelek szerint nem vagyok egyedül a véleményemmel. Sajnos a választók nagy százaléka - jelenleg mintegy - 9-11% - anélkül, hogy értené, mekkora baromságokat hord össze a vona vezette társaság, érzelemből odaszavaz. A történelem már bebizonyította, nem egyszer, nem kétszer, hogy az érzelem vezérelte választás mindog rossz véget hozott.Ennek sem lesz jó vége, de ehhez az kell, hogy ez a kis ország megint jól megszivassa magát és a lakosságát! Feltűnt a jobbik szavazóinak, hogy a jobbik jelölt listáin milyen kevés a valódi szakember? Azok is valahol a nem befutó helyeken vannak! Megint adott egy párt, amelyik történészekkel, jogászokkal, MLM szakértő házaló kereskedőkkel akar egy országot vezetni! MInt torgyán a magyar mezőgazdaságot! Jól el is ...ta. Jobban mint Gyurcsány!

5. veresmárti válasz 2010.02.02. 09:55:03

El a kezekkel a Jobbiktól! Még titok, de ők a Fidesz leendő koalíciós partnere!

4. balegyenes válasz 2010.02.02. 09:11:50

A Fidesz és az MDF programjából csak szófoszlányokat ismerünk, így az MSZP kihívói közül továbbra is csak a Jobbik tette közzé a választási programját, (amely innen letölthető). A monetáris politikájának kritikája után jelen hírlevelünkben a Jobbik agrárpolitikáját elemezzük.

A Jobbik a mezőgazdaságot tekinti a gazdaság első számú húzóágazatának, (és a programjának részletezésekor is ennek szentel a legnagyobb terjedelmet és hangsúlyt). Az ezzel kapcsolatos program röviden a következőképpen foglalható össze:

1. Tömjük tele pénzzel a mezőgazdaságot, államilag támogassuk a városból vidékre költözést, mert majd a mezőgazdaság fogja felszívni az ország szabad munkaerőkapacitását.

2. A földbirtokok egy jelentős részét vásárolja fel az állam, majd ezt kedvező feltétellel adja ki hosszú távú bérletbe a háztáji gazdálkodóknak, őstermelőknek és a városból vidékre költöző gazdálkodni vágyó fiataloknak.

3. Minél kisebb gazdaságok legyenek, a nagy gazdaságok támogatása pedig exponenciálisan csökkenjen.

4. Hosszú távon is tiltsuk meg a külföldi földvásárlást, továbbá a hazai mezőgazdasági vállalkozók védelmében korlátozzuk az élelmiszerimportot a fogyasztás max. 20%-ában.

A Jobbik programja gyakorlatilag iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet kiválasztani és előnyben részesíteni az összes ágazat közül a legkevésbé jövedelmezőt, hogy hogyan lehet államilag vezérelve széttördelni a birtokméreteket és ezzel még versenyképtelenebbé tenni a mezőgazdaságot, majd hogyan lehet csökkenteni az ezután már rájuk veszélyt jelentő versenyt (ami egyébként normál piaci viszonyok között innovációra és fejlődésre ösztönözne). Ráadásul, hogy hogyan lehet még a fogyasztók szabadságát is csökkenteni és 20%-ban maximalizálni a külföldi áruk választási lehetőségét.


Érdekes dolog, hogy azt még magának a Jobbiknak a programja is elismeri, hogy mindez ellentétes a hatékonyság elvével, hiszen például a következőt írja: "A mezőgazdaság a mi értelmezésünkben nem a profit maximalizálását kiszolgáló, a globális piacra holtmunkával monokultúrás alapanyagot termelő ipari üzem." A gond azonban az, hogy nem igazán magyarázza azt meg a Jobbik, hogy ha nem a jövedelmezőségért, akkor mi más okból szeretne több millió embert falura költöztetni. Az olyan "csenevész" mondatokból, hogy "a vidék- és agrárfejlesztés területét érintő minden gazdasági tervet, programot és pályázatot társadalmi szintű gazdasági és "közjóhatékonysági" mutatókkal is meg kell alapozni" arra lehet következtetni, hogy a mezőgazdaság szerintük a normál élelmiszertermelési funkcióján túl valamiféle felsőbbrendűnek elrendelt dolog, és egyéb tovagyűrűző közhasznokkal is jár. Kár, hogy ennek okáról, közgazdasági alapjairól semmit nem tudunk meg a programból!




Most pedig tekintsük át röviden tényadatokkal is, hogy miért lenne rendkívül káros az ország jövedelmezőségére a Jobbik agrárpolitikája:

1. Kevés olyan kiugróan egyértelmű tendencia létezik a világon mint a következő: a mezőgazdaság az elmúlt száz évben egyetlen országban sem volt se munkahelyteremtő, se gazdaságélénkítő ágazat, hanem a részesedése (mind a foglalkoztatottak száma, mind a GDP tekintetében) folyamatosan csökkent és csökken a mai napig! Ráadásul, mindez pontosan az általános fejlődéssel párhuzamosan, azt erősítő folyamatként történik (nem véletlenül, hiszen miközben a szolgáltatások iránti igényünk folyamatosan növekszik, továbbra is csak egy gyomrunk van, a mezőgazdasági fogyasztás volumene nem emelkedik jelentősen):

a) Miközben, Magyarországon 1900-ban még az aktív keresők 70%-a a mezőgazdaságban dolgozott, 1959-ben ez az arány már csak 41%, 1989-ben már csak 17%, ma pedig már csak 5%. Ugyanez az arány a fejlett országokban a 19. század második felében még 50% körül volt, miközben ma ez az EU-ban már csak 3,5%, az USA-ban pedig már csak 1% körüli!

b) Magyarországon 1900-ban a mezőgazdaság GDP-ben való részesedése még 43% volt, 1950-ben már csak 25%, 1990-ben 14,5%, ma pedig már csak 4,3%, miközben ez az arány a fejlettebb országokban még alacsonyabb (az EU-27-ben 1,8%, az USA-ban, Japánban pedig 1,2% körüli).

c) Az alábbi ábrán látható, hogy az agrárolló, világtendenciaként, folyamatosan nyílik. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termeléshez felhasznált alapanyagok, kemikáliák, gépek és berendezések árai (a termelés költsége) sokkal gyorsabban növekednek a világpiacon, mint a mezőgazdasági késztermékek árai. Ennek következtében a mezőgazdaság áralapú versenyképessége folyamatosan romlik.







2. Minden nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy csak azokban az országokban tudott a mezőgazdaság jól működni (pontosabban az ágazat pozíciója kisebb ütemben romolni), ahol piacvezérelt és nagymértékű birtokkoncentráció ment végbe. Hogy hány hektár az optimális birtokméret, azt aligha tudja a politika eldönteni! E tekintetben maguk a mezőgazdasági vállalkozók sokkal több információval rendelkeznek, így sokkal hatékonyabb, ha ezt rábízzuk a piacra. Ahol a politika beavatkozott a "szegény kistermelők megvédése" érdekében, ott az állam (még hatalmas támogatások és pazarlások árán is) mindig csak késleltetni tudta a csődöket és hátráltatni, lassítani tudta a szükséges reformokat. Előbb-utóbb a mezőgazdaság részesedése mindenütt csökkent, és az ágazat mindenütt koncentrálódott!

3. Nagyon téves az a vélemény, hogy egyfajta nemzeti protekcionista lokálpatrióta gazdaságpolitikával képesek lehetünk ellenállni a tartós világtendenciáknak! Az ilyen próbálkozások legfeljebb pazarlást eredményeznek. Ez vonatkozik az olyan javaslatokra is, hogy majd az olcsó (nagy birtokmérettel és technológiaintenzív termeléssel előálított) külföldi mezőgazdasági termékeket helyettesítsük a jóval költségesebb termelési struktúrában előállított háztáji magyar termékekkel és majd ez fogja dinamizálni a vidéki gazdaságot.

Egyébként, a földtulajdonosok legnagyobb örömére, 2008-ban a válság ellenére már 35-40%-kal(!) emelkedtek a földárak ugyanis a piaci szereplők arra számítanak, hogy a tilalom lejártával 2011. május 2-án megnyitják a földpiacot és megjelennek a külföldi vásárlók. A Jobbik politikája azonban továbbra is fenntartaná ezt a tilalmat, amely teljes mértékben visszavetné ezt az ingatlanpiaci optimizmust, megállítaná a mezőgazdaságba történő tőkebeáramlást és az áremelkedést.



Dr. Kertész Krisztián

3. balegyenes válasz 2010.02.02. 09:10:46

A Jobbik választási programjának (ami innen letölthető) monetáris politikával foglalkozó része (17-18. oldal) röviden a következő pontokban foglalható össze:

1. Hiba volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon, hogy a Magyar Nemzeti Bank a Kormánytól független intézményként működött. Az elmúlt húsz év gazdasági sikertelenségének a fő felelőse a jegybank volt.

2. A jegybank mindvégig a multinacionális befektetői tőkével működött együtt azért, hogy kiszipolyozza és külföldre menekítse a magyar nemzeti jövedelmet. Ennek érdekében direkt magasan tartotta az alapkamatot és megdrágította a magyar vállalkozók hitelfelvételét.

3. A Jobbik szerint a jegybanki politika nem csökkentette, hanem inkább szította az inflációt.

4. A jegybank a forint értékének folyamatos romlását igyekezett elősegíteni, és ezzel lassította, stagnálás közelében tartotta hazánk gazdasági növekedését.


A Jobbik programjának egyik fele felelősöket keres és arrogáns stílusban vádol, a másik fele pedig meglehetősen ködös ígéreteket fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy az előbb felsorolt négy ponton hogyan változtatna gyökeresen. Kijelentik például, hogy a jegybanki alapkamatot drasztikusan csökkenteni fogják, az inflációs célt a lehető legalacsonyabban szabják meg, a jegybanki vezetőket pedig felelősségre vonják.


Mindezzel szemben pedig, most tekintsük a tényeket:

1. Kivétel nélkül, minden egyes fejlett országban a jegybankok teljes függetlenséget élveznek a mindenkori kormánytól, és a Magyar Nemzeti Bank hatáskörei is teljesen EU-konform módon van szabályozva.

2. Minden külföldi tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a jegybankok függetlenségét elvették, és azokat a kormányok alá rendelték, akkor az nagyon káros gazdasági következményekkel járt. Ezután ugyanis, a választások előtt a kormányzó pártok arra használták a monetáris politikát, hogy rövidtávon mesterségesen felpörgessék a gazdasági növekedést, azonban ez középtávon már mindig gazdasági visszaesésben és az infláció megugrásában csapódott le. A jegybankok így tartósan is elvesztették a hitelességüket, és jelentősen romlott a monetáris politika hatékonysága.

3. Szakmailag egyértelműen nonszensz, hogy a Jobbik egyszerre kritizálja a magas kamatokat és az MNB inflációval kapcsolatos "érzéketlenségét" is. A magas kamat ugyanis egyértelműen inflációcsökkentő hatású (ugyanis, visszafogja a fogyasztói és a vállalati kiadásokat, csökkenti a makrokeresletet, erősíti a forintot, és ezen keresztül az export helyett a hazai értékesítést támogatja, a hazai árukínálatot növeli).

4. Szakmailag totálisan értelmezhetetlen, hogy hogyan lehetne gyenge forinttal lassítani a gazdasági növekedést. A forint leértékelése ugyanis valójában exportösztönző és gazdaságélénkítő hatással jár.

A teljesen összefüggéstelen és szakmailag önellentmondó pártprogramból az viszont egyáltalán nem derül ki, hogy a Jobbik szerint mi kellene hogy legyen a monetáris politika legfőbb célja (esetleg az infláció leszorítása vagy a foglalkoztatottság növelése és a gazdasági növekedés gyorsítása?).

Az sem derül ki, hogy a Jobbik szerint milyen árfolyamrendszert kellene alkalmaznia a jegybanknak, viszont megtudhatunk a programból egy egészen megdöbbentő szándékot (13. oldal III.1.11. pont)! A Jobbik a szociális kártyák szélesebb körű elterjesztésével a "helyi pénzek" elterjedését kívánja előkészíteni! A Jobbik tehát nemcsak, hogy nem gondolkodik az euró bevezetésében, de ráadásul még a vidéki, "lokális gazdaságok globális függőségének" csökkentése érdekében a forint mellett helyi használatú valutákat is be kívánna vezetni. Ez a politika teljesen ellentétes minden szakmai megfontolással, nemzetközi tapasztalattal és tendenciával.


Dr. Kertész Krisztián

2. balegyenes válasz 2010.02.02. 09:09:29

Ha kell, együttműködik a Fidesszel, sztrájkokat szervezne és a politikai paletta átalakulásaként értékeli az EP-választásokat a Jobbik - mondta Vona Gábor pártelnök. Vona szerint a Jobbiktól senkinek nem kell félnie, akiknek viszont félnivalójuk van, azok jobb is, ha félnek.http://origo.hu/itthon/20090607-jobbik-vona-gabor-epvalasztas.html
A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke – Vona Gábor - szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.
http://origo.hu/itthon/20090117-vona-gabor-morvai-krisztina-a-magyar-garda-folytatja.html
A Jobbik pénteki rendezvényén többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg. A rendőrök egyesülési joggal visszaélés miatt indítottak eljárásthttp://origo.hu/itthon/20091023-gardaegyenruhak-miatt-nyomoz-a-brfk-is.html
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Zalaegerszegen a Jobbik keszthelyi szervezetének elnökét. A férfit több millió forintos csalás gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség. A párt keszthelyi elnöke bilincsben érkezett a zalaegerszegi bíróságra csütörtökön, majd másfél órás tárgyalás után úgy is távozott. A tárgyalóterembe nem engedték be a sajtót. http://origo.hu/itthon/20100114-csalas-miatt-elozetesbe-kerult-a-jobbik-keszthelyi-vezetoje.html
Rágalmazás miatt börtönbe került a Jobbik gyöngyösi elnöke, Laczik Attila. Jogerős bírói ítélet alapján hétfőn gyöngyösi otthonából Egerbe, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a Jobbik gyöngyösi elnökét - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.http://origo.hu/itthon/20090518-ragalmazas-miatt-bortonbe-kerult-a-jobbik-gyongyosi-elnoke.html.
Nyomozást indít az ügyészség a 2006-os választásokkor létrejött MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában hétfőn. Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt a Magyar Televízió Híradója szerint. A pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a már csak papíron létező szervezet gazdálkodásában. Mint mondták, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el. Nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de nem fizettek vissza pénzt.Az ÁSZ június 4-én juttatta el a pártszövetség 2006-2007. évi gazdálkodásáról szóló jelentését az MTI-hez. A jelentés szerint a szövetség szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során.
http://origo.hu/itthon/20090817-hirado-nyomozast-rendelt-el-az-ugyeszseg-a-miepjobbik-gazdalkodasa-miatt.html
Szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során a MIÉP-Jobbik Harmadik út párt - állapította meg csütörtökön kiadott jelentésében az Állami Számvevőszék. A pártszövetség nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de pénzt vissza nem fizettek.97 százalékban nem hiteles bizonylatok A könyvelés alapjául szolgáló bizonylatok 2006-ban 46 százalékban, 2007-ben 97 százalékban nem minősültek hitelesnek. Nem a jelöltekre költötték a költség-vetési támogatástA Harmadik út 2007-ben 37,9 millió forint állami támogatást kapott, 2006-ban pedig 22,1 millió forintot, valamint további 12,4 millió forint jelöltarányos költségvetési támogatáshoz jutott.Az ÁSZ megállapította, hogy a jelöltarányos normatív támogatást nem használta fel cél szerint a párt, mert a 2006-os választási időszakban az anyagköltség és az igénybe vett szolgáltatás együttesen nem érte el az 1,2 millió forintot. Vissza azonban nem fizetett pénzt a Harmadik út a bankforgalmi adatok alapján. Az ÁSZ-nak egyik társelnöke sem adott magyarázatot a törvénysértések okairól - mondta az [origo]-nak Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék főcsoportfőnök-helyettese.http://origo.hu/itthon/20090604-asz-jelentes-miep-jobbik-harmadk-ut-gazdalkodasa.html
A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke – Vona Gábor - szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.
http://origo.hu/itthon/20090117-vona-gabor-morvai-krisztina-a-magyar-garda-folytatja.html

A parlamenten kívüli pártok zöme vagy nem számol be bevételeiről, vagy valótlan adatokat közöl - derül ki az Állami Számvevők jelentéséből, amely szerint szankcionálni kellene a tiltott bevételeket halmozó pártokat. A számvevők által vizsgált pártok többsége alig ismert szervezet, de köztük van a mára megerősödött Jobbik is, amelynél szintén találtak szabálytalanságokat.Az állami támogatásban nem részesülő pártok kétharmada 2005 és 2008 között egyik évben sem tette közzé beszámolóját, a többiek 80 százaléka pedig valótlan adatokat közölt az éves gazdálkodásról. Egyebek mellett ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most közzétett jelentése. Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy ismét terjessze elő a párttörvény módosítását, hogy a tiltott bevételek miatt a pártokat szankcionálni lehessen.Az ÁSZ vizsgálata kiderítette, hogy az ellenőrzött 34 párt között egyetlen olyan sem akadt, amely maradéktalanul betartotta volna a pénzügyi gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok előírásait. Az ÁSZ nyolc párt elnökénél állapított meg személyes felelősséget a párttörvény, a számviteli törvény és az adózási törvények többszöri megsértése miatt.
http://origo.hu/itthon/20091106-allami-szamvevoszek-asz-parlamenten-kivuli-partok-beszamoloi.html


Kifejezetten ajánlja tagjainak a Magyar Gárda, hogy járjanak el lőterekre és tanuljanak meg a fegyverekkel bánni. Ez a maximum, amit a jelenlegi törvények keretei között megtehetnek, így viszont magánszemélyként a gárdisták legálisan lőgyakorlatozhatnak, míg ezt egyesületként nem tehetnék meg. Magyarországon magánszemélyként bárki megismerheti - szakértői felügyelet mellett - a lőfegyverek kezelését, gyakorolhat ezekkel - hívta fel figyelmünket a jog adta lehetőségre Vona Gábor. "Mi a tagjainkat arra bátorítjuk, illetve arra kérjük őket, hogy éljenek a fegyveres képzés lehetőségével" - magyarázta.http://origo.hu/itthon/20070824-a-magyar-garda-ajanlja-tagjainka-a-logyakorlatokat.html
Szegedi Csanád
Aktív szervezője volt a gárdának és a hírhedt tatárszentgyörgyi vonulás fő szónoka volt. A Jobbik egyik alelnöke, aki a ferencvárosi időközi választáson a párt jelöltjeként 8,5 százalékos eredményt ért el. Korábban a MIÉP-ben és a Fidelitas-ban, a Fidesz ifjúsági szervezetében is aktivista volt.
Vona Gábor 1978-ban született Zázrivecz Gábor néven, egyetemista korában vette fel a II. világháborúban elesett vér szerinti nagyapja nevét. Az ELTE-n végzett történelem szakon, ahol részt vett a hallgatói önkormányzat vezetésében, illetve 1999-ben egyik alapítója volt a Jobbik elődjének, a Jobboldali Ifjúsági Közösségnek. 2002 után Orbán Viktor meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. A 2003-ban párttá alakult Jobbikban előbb alelnök volt, elnökké 2006-ban választották.A Jobbik támogatottsága a Magyar Gárda nevű szervezet 2007-es megalakítása után kezdett meredeken emelkedni. A szervezetet eredetileg egyesületi formában hozták létre, a bíróság által azóta jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület elnöke Vona Gábor volt. A pártelnök egy, a gárdában bekövetkezett szakadás után nyilvánosságra került felvételen elismerte, hogy az eredeti elképzelés szerint a gárdisták is az egyesület tagjai lettek volna, és csak az ellenük indult per miatt hangsúlyozták az egyesület és a mozgalom különállását. Az érvelést a bíróság nem fogadta el, idén júniusban jogerősen feloszlatta a szervezetet, amely azonban máig is rendez egyenruhás felvonulásokat.
Morvai Krisztina (Jobbik, a lista 1. helyezettje)
Magyarország küldötteként az ENSZ-ben a terület egyik szakértőjeként is dolgozott. Első kisebb politikai konfliktusai akkor adódtak, amikor sérelmezte, hogy erre a pozícióra mandátuma lejártával a kormány nem jelölte újra. Védjegyévé vált, hogy a magyarokat "magunkfajtára" és "magukfajtára" osztja.

1. balegyenes válasz 2010.02.02. 09:08:31


Csalás miatt előzetesbe került a Jobbik keszthelyi vezetője
2010. január 14., csütörtök, 19:11

Ingatlanos cége miatt csalással gyanúsítják a Jobbik keszthelyi szervezetének elnökét. A Jobbik felfüggesztette előzetes letartoztatásba került politikusa tagságát a pártban.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Zalaegerszegen a Jobbik keszthelyi szervezetének elnökét. A férfit több millió forintos csalás gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség. A párt keszthelyi elnöke bilincsben érkezett a zalaegerszegi bíróságra csütörtökön, majd másfél órás tárgyalás után úgy is távozott. A tárgyalóterembe nem engedték be a sajtót.
A férfit nem a párttal, hanem ingatlanforgalmazással és -közvetítéssel foglalkozó cége miatt gyanúsítják a rendőrök csalással. A férfi egyébként a keszthelyi önkormányzatban bizottsági feladatokat is ellát - külső tagként.
Az immár előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen etikai és fegyelmi vizsgálatot indít a Jobbik, és tagságát a pártban a vizsgálat idejére felfüggesztették.
http://origo.hu/itthon/20100114-csalas-miatt-elozetesbe-kerult-a-jobbik-keszthelyi-vezetoje.html

Börtönbe került a Jobbik gyöngyösi elnöke
2009. május 18., hétfő, 21:20

Rágalmazás miatt börtönbe került a Jobbik gyöngyösi elnöke, Laczik Attila. A politikus nem fizette ki az eredetileg kirótt 90 ezer forintos pénzbüntetést és az azt kiváltó 300 napi elzárásra sem vonult be. A Jobbik hétfőn befizette helyette a pénzt.

Jogerős bírói ítélet alapján hétfőn gyöngyösi otthonából Egerbe, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a Jobbik gyöngyösi elnökét - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Laczik Attilát a gyöngyösi szocialista polgármester, illetve az alpolgármester ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt ítélte jogerősen pénzbüntetésre, illetve elzárásra a bíróság.
A politikus nem fizette ki 90 ezer forintos pénzbüntetést és az azt kiváltó 300 napi elzárásra sem vonult be az egri börtönbe május ötödikén.

Laczik Attila a gyöngyösi Gyöngyház üzletközpont adás-vételével kapcsolatban nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy a szerződésekben a szocialista városvezetés hamis, hazug jognyilatkozatokat foglalt közokiratba.
A heol.hu heves megyei hírportál hétfőn arról írt, hogy a Jobbik gyűjtést rendezett Laczik Attilának és a pénzbüntetést időközben befizették. Az ezt igazoló csekket a Jobbik hétfőn bemutatta az egri börtön előtt.
http://origo.hu/itthon/20090518-ragalmazas-miatt-bortonbe-kerult-a-jobbik-gyongyosi-elnoke.html.


Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt
2009. augusztus 17., hétfő, 20:46

Nyomozást indít az ügyészség a 2006-os választásokkor létrejött MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában hétfőn. A párt gazdálkodásáért felelő két társelnököt, Csurka Istvánt és Kovács Dávidot gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.

Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt a Magyar Televízió Híradója szerint. A pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a már csak papíron létező szervezet gazdálkodásában. A számvitel rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárást a Vám és Pénzügyőrség végzi.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta, az ügyészség azért rendelt el nyomozást a MIÉP-Jobbik gazdálkodási hiányosságai miatt, mert az ÁSZ jelentése alapján megállapítható volt a bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során tisztázni kell, hogy a számviteli problémákért, illetve a számviteli hiányosságokért a párt vezetői közül ki tartozik büntetőjogi felelősséggel.
Mint mondták, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el. Nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de nem fizettek vissza pénzt.
A híradó szerint a MIÉP-Jobbik alapszabálya értelmében a párt gazdálkodásáért a két társelnök, Csurka István és Kovács Dávid felel, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.
A MIÉP és a Jobbik 2005 végén hozta létre a Harmadik Út elnevezésű mozgalmat, amely a 2006. évi országgyűlési képviselőválasztáson önálló listát állított, és elért eredménye alapján 2006-tól jogosult rendszeres költségvetési támogatásra.
Az ÁSZ június 4-én juttatta el a pártszövetség 2006-2007. évi gazdálkodásáról szóló jelentését az MTI-hez. A jelentés szerint a szövetség szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során.

http://origo.hu/itthon/20090817-hirado-nyomozast-rendelt-el-az-ugyeszseg-a-miepjobbik-gazdalkodasa-miatt.html


ÁSZ: Szabálytalanul gazdálkodott a Jobbik-MIÉP szövetség
2009. június 4., csütörtök, 13:24

Szinte minden törvényi előírást és jogszabályt megszegett 2006-2007-es gazdálkodása során a MIÉP-Jobbik Harmadik út párt - állapította meg csütörtökön kiadott jelentésében az Állami Számvevőszék. A pártszövetség nem arra használta fel a 2006-ban kapott jelöltarányos költségvetési támogatást, amire kellett volna, de pénzt vissza nem fizettek.

Hiányosság és mulasztások sorát tárta fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön kiadott jelentése a MIÉP-Jobbik Harmadik út párt 2006-2007. évi gazdálkodásáról. A pártszövetség a 2006-os országgyűlési választások előtt alakult, és a szavazatok 2,2 százalékát szerezte meg, így jogosultságot szerzett állami költségvetési támogatásra. A szövetség a választások után a gyakorlatban szétesett, de jogilag még mindig létezik. A Harmadik út egyik társelnöke Csurka István, a MIÉP vezetője, a másik társelnök pedig Kovács Dávid, aki a Jobbik alapító elnöke volt, és 2008-ban lépett ki a pártból.
Az ÁSZ kétévenként ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártokat. A Harmadik út gazdálkodását most először vizsgálták. A jelentés szerint már az adatszolgáltatással is gondok voltak: a párt képviselői először nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A határidő 2008. december 10-én járt le, de a párt csak idén februárban pótolta az adatszolgáltatást.
A Harmadik út nem készítette el 2006. és 2007. évi pénzügyi beszámolóit - olvasható a számvevőszéki jelentésben. A párt számviteli szabályozási rendszere figyelmen kívül hagyta a törvényi előírásokat: nem rendelkezett például a zárlati feladatokról és határidejükről, nem határozta meg az egyéb bevételek fogalomkörét, a működési, politikai és egyéb kiadások ismérveit. Nem rögzítették a pénzeszközök leltározási feladatait, az értékelési szabályozás pedig nem számít hatályosnak, mert csak az egyik társelnök írta alá.
97 százalékban nem hiteles bizonylatok
A vizsgált időszakban nem gondoskodott a párt a kettős könyvviteli nyilvántartás vezetéséről, a könyvviteli zárlat végrehajtásáról. A könyvvezetést utólag, 2009-ben végeztették el, de a társelnökök nem bizonyították a főkönyvi könyvelés valódiságát. A könyvelés alapjául szolgáló bizonylatok 2006-ban 46 százalékban, 2007-ben 97 százalékban nem minősültek hitelesnek. A párt nem tartotta be a bizonylatok megőrzésére vonatkozó kötelezettséget.
A készpénzforgalomról sem vezettek időszaki pénztárjelentést. 2006-ban a banki forgalom kivonatainak háromnegyede, 2007-ben pedig az összes kivonat hitelesítés nélküli fénymásolat volt. \"Mindezek következtében a pénzkészlet záró állományának valódisága nem volt igazolt\" - áll a jelentésben. A Harmadik út nem jelölte ki a kötelezettségvállalásra és utalványozásra jogosultak körét sem. A hiányzó nyilvántartások és bizonylatok miatt nem volt megítélhető az ÁSZ szerint, hogy betartotta-e a párt a bevételszerző tevékenységre vonatkozó tilalmakat. A pártnál nem működött a szabálytalanságok kiküszöbölésére alkalmas belső kontrollrendszer.
Nem a jelöltekre költötték a költségvetési támogatást
Tagdíj címén nem volt bevétele a pártnak, adományokból és kamatokból csak jelentéktelen összeghez jutottak. Kiadásai 96 százalékát alapítványi támogatásra fordította. A Harmadik út 2007-ben 37,9 millió forint állami támogatást kapott, 2006-ban pedig 22,1 millió forintot, valamint további 12,4 millió forint jelöltarányos költségvetési támogatáshoz jutott.
Az ÁSZ megállapította, hogy a jelöltarányos normatív támogatást nem használta fel cél szerint a párt, mert a 2006-os választási időszakban az anyagköltség és az igénybe vett szolgáltatás együttesen nem érte el az 1,2 millió forintot. Vissza azonban nem fizetett pénzt a Harmadik út a bankforgalmi adatok alapján. A számvevőszék jelentésében felhívta a társelnököket a hiányosságok pótlására, az önkormányzati minisztert pedig arra kérte: szólítsa fel a pártot a jelöltarányos támogatás elszámolására, és a fel nem használt támogatás visszafizetésére.
Az ÁSZ-nak egyik társelnöke sem adott magyarázatot a törvénysértések okairól - mondta az [origo]-nak Horváth Balázs, az Állami Számvevőszék főcsoportfőnök-helyettese. Horváth szerint csak Kovács Dávid nyilatkozott a számvevőszéknek, és magyarázat helyett ő is csupán ígéretet tett arra, hogy a jövőben mindenben a jogszabályokat fogják követni.
Horváth szerint nem egyedi jelenség a Harmadik út számos mulasztása, az ÁSZ az újonnan alakuló pártoknál rendszerint széles körben állapítja meg jogszabályok be nem tartását. \"Úgy gondoljuk: vizsgálatunk alkalmas arra, hogy a törvényes rendet a párt helyreállítsa\"- mondta az ÁSZ főcsoportfőnök-helyettese. Az utóvizsgálat két év múlva lesz esedékes. Horváth szerint nincs semmiféle kapcsolat a közelgő európai parlamenti választások és a jelentés megjelenése között, az ÁSZ éves ellenőrzési terve alapján teljesíti a feladatokat.
A Harmadik út és a Jobbik jogilag különálló pártok - mondta az [origo]-nak a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, aki szerint a két társelnököt, Kovácsot és Csurkát terheli a felelősség a hiányosságokért. A MIÉP és a Jobbik között 2006-ban elhúzódó vita alakult ki a költségvetési támogatás megosztásáról, mert a MIÉP nem ment bele a fele-fele alapú osztozkodásba. Szabó szerint végül 2008 decemberében hozta meg a Harmadik út azt a költségvetési döntést, hogy a támogatás 30 százalékát egy Jobbik által megnevezett alapítvány kapja. A Jobbik pártigazgatója közölte: a Jobbikra vonatkozó számvevőszéki helyszíni vizsgálat a múlt héten történt meg, és \"lelkesedve várják\" a jelentést, mert biztosak abban, hogy a jogi hátteret és az adminisztrációt rendben találja majd az ÁSZ.
Az [origo] szerette volna megkérdezni Kovács Dávidod és Csurka Istvánt az ÁSZ-jelentés megállapításairól, de cikkünk megjelenéséig egyiküket sem sikerült elérnünk.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090604-asz-jelentes-miep-jobbik-harmadk-ut-gazdalkodasa.html


Gárdaegyenruhák miatt nyomoz a BRFK is
2009. október 23., péntek, 20:18

A Jobbik pénteki rendezvényén többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg. A rendőrök egyesülési joggal visszaélés miatt indítottak eljárást.

Egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indított nyomozást a BRFK szombaton, miután a Jobbik október 23-i Deák téri rendezvényén többen a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg, illetve többen \"Magyar Gárda Biztonsági Szolgálat\" feliratú karszalagot viseltek - közölte szombat este a rendőrség.
A rendőrség szerint a Jobbikkal előzőleg folytatott egyeztető tárgyaláson, illetve szombaton is figyelmeztették a szervezetet, hogy a gárda egyenruhájának viselése szabálysértésnek számít. A rendőrök szerint a demonstráció alatt nem történt olyan eseménye, amely beavatkozást tett volna szükségessé, de az egyenruha és a karszalag miatt büntetőeljárás keretében tisztázzák, hogy az érintettek részt vettek a Magyar Gárda tiltott tevékenységének szervezésében.
Gárdás egyenruhák miatt Székesfehérváron és Debrecenben is indult rendőrségi eljárás. Az október 23-i tüntetéseken nem volt rendbontás.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20091023-gardaegyenruhak-miatt-nyomoz-a-brfk-is.html
Vona: Senkinek nem kell félnie
2009. június 7., vasárnap, 23:47

Ha kell, együttműködik a Fidesszel, sztrájkokat szervezne és a politikai paletta átalakulásaként értékeli az EP-választásokat a Jobbik - mondta Vona Gábor pártelnök. Vona szerint a Jobbiktól senkinek nem kell félnie, akiknek viszont félnivalójuk van, azok jobb is, ha félnek.

A Jobbiktól Magyarországon senkinek nem kell félnie, aki tisztességes és aki nem prédának tekinti az országot - mondta az [origo]-nak Vona Gábor, a Jobbik elnöke az EP-választás eredményéről. Hozzátette azonban azt is, hogy akik ki akarják rabolni az országot, azok féljenek is.
Vona kijelentette: az új erő a Jobbik, a párt választási szereplése az elmúlt 20 év legnagyobb politikai eredménye. Szerinte a választás egyik legfontosabb tanulsága, hogy összeomlott a Fidesz egy a tábor, egy a zászló jelszóra épülő stratégiája. Átalakult a magyar politikai paletta, megalakult a nemzeti tábor - mondta.
A választások eredményének megismerése után azt mondta, tüntetéseket és sztrájkokat kívánnak szervezni a demokratikus keretek betartásával. A kormány leváltása is céljaik között van, amihez együtt kéne működniük a Fidesszel, aminek érdekében hajlandó lépéseket tenni - jelentette ki Vona.
A párt kedden dönt arról, hogy Morvai Krisztina listavezetőn és Balczó Zoltánon kívül ki lesz a harmadik jobbikos képviselő az EP-ben. A Jobbik EU-szkeptikus frakcióba akar belépni, de Vona nem zárta ki azt sem, hogy a Néppártot erősítik majd.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090607-jobbik-vona-gabor-epvalasztas.html


Vona Gábor: A Magyar Gárda folytatja
2009. január 17., szombat, 17:11

A magyar gárda megszüntetésére vonatkozó elsőfokú bírósági ítélet semmit nem jelent, tovább folytatják tevékenységüket - jelentette ki a szervezetet életre hívó Jobbik elnöke szombaton Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott tüntetésen.

A rendőrség által fémkordonokkal körbezárt területen mintegy ezer ember, köztük 350 gárdista vett részt a Fővárosi Bíróság (FB), még december 16-án hozott elsőfokú, a gárdát feloszlató ítélete miatti tiltakozó megmozduláson.
Vona Gábor az árpádsávos és jobbikos zászlókat lobogtató emberek és a katonai alakzatban álló egyenruhás gárdisták előtt úgy fogalmazott: ha jogerősen feloszlatja a bíróság az egyesületüket, akkor egy másik egyesület alapítanak, vagy asztaltársaság formájában tovább viszik a magyar gárda ügyét.
Morvai Krisztina jogász szerint a magyar gárdát azért akarják eltüntetni, mert a \"nemzeti ellenállás jelképe\" lett, de ellenállnak a támadásoknak, és visszaveszik az országot azoktól, akik túszul ejtették.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20090117-vona-gabor-morvai-krisztina-a-magyar-garda-folytatja.html



Ellenőrizetlenül nyelik a pénzt a parlamenten kívüli pártok
2009. november 6., péntek, 13:38

A parlamenten kívüli pártok zöme vagy nem számol be bevételeiről, vagy valótlan adatokat közöl - derül ki az Állami Számvevők jelentéséből, amely szerint szankcionálni kellene a tiltott bevételeket halmozó pártokat. A számvevők által vizsgált pártok többsége alig ismert szervezet, de köztük van a mára megerősödött Jobbik is, amelynél szintén találtak szabálytalanságokat.

Az állami támogatásban nem részesülő pártok kétharmada 2005 és 2008 között egyik évben sem tette közzé beszámolóját, a többiek 80 százaléka pedig valótlan adatokat közölt az éves gazdálkodásról. Egyebek mellett ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most közzétett jelentése. Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy ismét terjessze elő a párttörvény módosítását, hogy a tiltott bevételek miatt a pártokat szankcionálni lehessen.
Az ÁSZ vizsgálata kiderítette, hogy az ellenőrzött 34 párt között egyetlen olyan sem akadt, amely maradéktalanul betartotta volna a pénzügyi gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok előírásait. Az ÁSZ nyolc párt elnökénél állapított meg személyes felelősséget a párttörvény, a számviteli törvény és az adózási törvények többszöri megsértése miatt. (A jelentést ezen az oldalon találja.)
A 34 párt többsége ismeretlen szervezet, de köztük van a mára az ország egyik legerősebb pártjává vált Jobbik, amelynél szintén megállapított az ÁSZ szabálytalanságokat. A számvevők felszólították például a Jobbikot, hogy javítsa ki könyvvezetési hibáit, amelyek főként a helyi és területi szervezeteknél fordultak elő. A számvevőszék azt is kérte a párttól, hogy tegye közzé a 2005-2008-as évekre vonatkozó beszámoit. Emellett az ÁSZ rámutat arra is, hogy 2006 és 2008 között a Jobbik nem fizette ki hiánytalanul az adókat és járulékokat vonalas telefonjainak magáncélú használata után.
A vizsgált pártok 2005-től négy év alatt 856 millió 623 ezer forint bevételre tettek szert. A bevételek 1,5 százaléka állami támogatásokból, 2 százaléka tagdíjakból, 21 százaléka adományokból, 75,5 százaléka pedig egyéb bevételekből származott.
Az ellenőrzött pártoknak négy év alatt összesen 706 millió forint kiadásuk volt: a pénz harmada működési és politikai kiadásokra ment el, több mint 62 százalékából pedig hitelt és tartozást fizettek vissza. A párttörvényben engedélyezett egyszemélyes kft.-t két párt alapított, de ezeket is szabálytalanul, névtelen adományból. A pártok egy kivétellel az adózási és társadalombiztosítási jogszabályok előírásait sem tartották be. Az ÁSZ jelentéséből az is kiderül, hogy az egyik ellenőrzött pártnál az adó- és járulékfizetési kötelezettség elmulasztása miatt több mint 16 millió forint APEH-tartozás halmozódott már fel.
Az ÁSZ közleménye szerint a vizsgálat ismét megerősítette, hogy nem tartható fenn tovább a párttörvény számviteli törvénytől eltérő beszámolási rendje. A pártok éves beszámolóiban feltárt hibák legtöbbje a törvények összehangolatlanságából adódik, de a törvényből hiányoznak a beszámoló hitelességének garanciái is. Az ÁSZ azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze elő a párttörvény módosítását, hogy a tiltott bevételek miatt a pártokat szankcionálni lehessen.





A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20091106-allami-szamvevoszek-asz-parlamenten-kivuli-partok-beszamoloi.html





Jogszerűen tanítják lőni a gárdatagokat
2007. augusztus 24., péntek, 15:45

Kifejezetten ajánlja tagjainak a Magyar Gárda, hogy járjanak el lőterekre és tanuljanak meg a fegyverekkel bánni. Ez a maximum, amit a jelenlegi törvények keretei között megtehetnek, így viszont magánszemélyként a gárdisták legálisan lőgyakorlatozhatnak, míg ezt egyesületként nem tehetnék meg. Az alkotmányjogász nem talált kivetnivalót a dologban, a gárda vezetője szerint pedig csak külső támadások miatt lehet erre szükség. Ahogy sátorverésre, elsősegélynyújtásra is, amit szintén megtanulnak majd a gárdisták.

A \"nemzeti önvédelem kereteinek\" megteremtésére létrehozott Magyar Gárda többek között arra is lehetőséget ad majd, hogy a gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését - jelentette be nemrég a gárdát alapító Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor. Hozzátette, a tagok magánszemélyként lőnek majd, hiszen \"a jogi akadályok miatt\" ezt a gárdán belül nem tehetnék meg.
Az alkotmány kimondja, hogy az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van törvényes célra szervezeteket alapítani, ezekhez csatlakozni, de politikai célt szolgáló fegyveres szervezetet nem lehet létrehozni. Így adódik a kérdés, hogy sok, magánszemélyként legálisan fegyvert tartó és használó gárdista tömörülése nem egyezik-e meg a törvény által tiltott fegyveres szervezettel.
Bátorítani, kedvezményt intézni lehet
Magyarországon magánszemélyként bárki megismerheti - szakértői felügyelet mellett - a lőfegyverek kezelését, gyakorolhat ezekkel - hívta fel figyelmünket a jog adta lehetőségre Vona Gábor. \"Mi a tagjainkat arra bátorítjuk, illetve arra kérjük őket, hogy éljenek a fegyveres képzés lehetőségével\" - magyarázta.
Az [origo] kérdésére, hogy maga az egyesület tesz-e gyakorlati lépéseket ennek érdekében, a Jobbik elnöke az mondta: el tudják képzelni, hogy például egy lőtérrel szerződve kedvezményt tudnak biztosítani tagjaiknak, akik így tagsági igazolványuk felmutatásával máris olcsóbban tanulhatnak meg a fegyverekkel bánni.
Sátorverésben is jeleskednek
A gárda létrehozása a várakozásaiknál jóval hevesebb tiltakozást váltott ki, és legtöbb támadójuk éppen fegyveres csoportokhoz hasonlította a szervezetet, pedig nem ezen van a hangsúly - tette hozzá Vona. \"Ennél sokkal fontosabbak kulturális és hagyományőrző céljaink\" - mondta. Szerinte, mivel hazánkban nincs sorkatonaság, a fiatalok úgy nőnek fel, hogy nem ismerik a fegyverhasználatot, szemben a környező országokkal, ezért - arra az esetre, ha támadás érné hazánkat - nem árt ilyen módon felkészülni.
Egyéb jártasságokat is szereznek majd a gárdisták. Az emberi élet mentése, az elsősegélynyújtás és sátorverés is ilyenek, de természetesen minden tevékenységünket a törvényes keretek között kifejtve - sorolta a példákat. Miután számos hazai, sőt nemzetközi szervezet is hangot adott félelmeinek a gárda megalapítása miatt, Vona Gábor megismételte: nem valami ellen, hanem valamiért alakultak meg. Annyi szó esik az ártatlanság vélelméről és a toleranciáról, miért nem vonatkozhat ez ránk is? - kérdezte.
Gyűlésekre azért nem vihetik magukkal
Szikinger István alkományjogász szerint, ha a Magyar Gárda tagjai betartják a lőfegyvertartásra, -használatra vonatkozó hatályos szabályokat, akkor emiatt nem támadhatóak. Az is szabályos, ha a polgárőrök magukkal viszik fegyverüket járőrözni, hiszen erre törvény adta joguk van - magyarázta. Ha tehát a tagok egyénileg betartják a törvényeket, akkor nincs gond a fegyveres önképzéssel, kivéve ha ezen túllépnek, például gyűléseiken, rendezvényeiken fegyveresen jelennek meg - tette hozzá az alkotmányjogász.
Szombaton a budai Várban tesz esküt a Magyar Gárda ötvenhat tagja. Egyes források szerint elképzelhető, hogy több ezren mennek majd el a rendezvényre, amelynek egyik díszvendége Für Lajos korábbi honvédelmi miniszter lesz.
Gyurcsány óvatosságra int
Körültekintéssel kell eljárni, amikor olyanok hoznak létre militáris szervezeteket, akik időnként annak érdekében lépnek fel, hogy Magyarországon az előítéletek uralkodjanak - mondta Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, miért fordult a legfőbb ügyészhez a Magyar Gárdával kapcsolatosan. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az ügyészség lát el törvényességi felügyeletet a civil szervezetek felett, és szembesíti őket az alkotmányos követelményekkel.
A miniszterelnök szerint vigyázni kell, ha egy olyan párt hoz létre félkatonainak tűnő, lőgyakorlatokat tartó szervezetet, amelyik nem képes magát megkülönböztetni a kirekesztő, fajgyűlölő, antiszemita nézetektől. A magyar alkotmányos demokrácia szempontjából több mint veszélyes a jelenség - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.



A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/itthon/20070824-a-magyar-garda-ajanlja-tagjainka-a-logyakorlatokat.html
Szegedi Csanád (Jobbik, a lista 3. helyezettje)
Személyben - valószínűleg a maga számára is váratlanul - a Jobbik Magyar Gárdás-vonalának egyik meghatározó alakja kerülhet be az Európai Parlamentbe. Aktív szervezője volt a gárdának és a hírhedt tatárszentgyörgyi vonulás fő szónoka volt. A Jobbik egyik alelnöke, aki a ferencvárosi időközi választáson a párt jelöltjeként 8,5 százalékos eredményt ért el. Korábban a MIÉP-ben és rövid ideig a Fidelitasban, a Fidesz ifjúsági szervezetében is (\"életem egyik legnaivabb döntése volt\" - írja magáról) aktivista volt. Gyűjti és könyvformában kiadta az ősi magyar eredetű nevek gyűjteményét (gyermeke neve Roga) és gazdája a jobbikos körökben népszerű Turul ruházati termékcsaládnak. 27 évesen a magyar delegáció legfiatalabb tagja lehet.
Egyetemről a politikába
Vona Gábor 1978-ban született Zázrivecz Gábor néven, egyetemista korában vette fel a II. világháborúban elesett vér szerinti nagyapja nevét. Az ELTE-n végzett történelem szakon, ahol részt vett a hallgatói önkormányzat vezetésében, illetve 1999-ben egyik alapítója volt a Jobbik elődjének, a Jobboldali Ifjúsági Közösségnek. 2002 után Orbán Viktor meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. A 2003-ban párttá alakult Jobbikban előbb alelnök volt, elnökké 2006-ban választották.
Vona elnöksége alatt jelentősen megnőtt a párt ismertsége és támogatottsága: míg a 2006-os országgyűlési választásokon a MIÉP-pel közös listájukra csak a választók 2,2 százaléka szavazott, az idei európai parlamenti választásokon már közel 15 százalékos eredménnyel 3 európai képviselői helyet kapott a 22-ből. A Tárki legújabb felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók közt 12 százalék a Jobbik támogatottsága.
A Jobbik támogatottsága a Magyar Gárda nevű szervezet 2007-es megalakítása után kezdett meredeken emelkedni. A szervezetet eredetileg egyesületi formában hozták létre, a bíróság által azóta jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület elnöke Vona Gábor volt. A pártelnök egy, a gárdában bekövetkezett szakadás után nyilvánosságra került felvételen elismerte, hogy az eredeti elképzelés szerint a gárdisták is az egyesület tagjai lettek volna, és csak az ellenük indult per miatt hangsúlyozták az egyesület és a mozgalom különállását. Az érvelést a bíróság nem fogadta el, idén júniusban jogerősen feloszlatta a szervezetet, amely azonban máig is rendez egyenruhás felvonulásokat.
Morvai Krisztina (Jobbik, a lista 1. helyezettje)
A magasan képzett jogász a kilencvenes évek közepén a családon belüli erőszak szakértőjeként és a terület civil aktivistájaként lett ismert, Magyarország küldötteként az ENSZ-ben a terület egyik szakértőjeként is dolgozott. Első kisebb politikai konfliktusai akkor adódtak, amikor sérelmezte, hogy erre a pozícióra mandátuma lejártával a kormány nem jelölte újra. Politikai szereplőként hirtelen és radikálisan jelent meg, amikor a 2006. őszi - az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő - utcai zavargások után a rendőri brutalitást ostorozó csoport arca lett, majd fellépését a közélet egyre több területére terjesztette ki. Védjegyévé vált, hogy a magyarokat \"magunkfajtára\" és \"magukfajtára\" osztja. Baló György televíziós műsorvezetővel való - a közvélekedés szerint megromlott - házassága és közös ikergyermekeik legutóbb akkor váltak beszédtémává, amikor Baló - a Morvai jelöltségéből fakadó összeférhetetlenség okán - nem vezethette az MTV EP-választási műsorát. Egyre gyorsabban radikalizálódó útja vezetett a cigány- és idegenellenességet, az EU-ellenességet, a fennálló politikai berendezkedés megkérdőjelezését nyíltan vállaló Jobbik listájának élére. A párt kiugró eredménye vélhetően jelentős részben köszönhető az ő személyének.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s

design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon 04_furedi adrenalin dunaaszfalt frittmann liberte_etterem malom malom_mozi royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2010 Hírös.Index