Megye
Kultúra
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.
Villamosítják és az elővárosi közlekedés szolgálatába állítják a vasúti pályát.
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A város Fő terén megismerhetik, megkóstolhatják a hungarikum védjeggyel ellátott termékeket. Kovács Kati és Csík János koncertjével is készültek a szervezők.
Az épületen a Tömb 2002 Kft. fog dolgozni.
A négy hektáron felépülő Science Parkban festékszórással, fémmegmunkálással, kötéstechnológiával és környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket is végeznek majd.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködve szakkísérővel sétahajót indul a Velence-tavi Madárrezervátumba.
Meglepetés volt a díjátadó.
Május 13-án több városban, - köztük Kecskeméten és Kiskunhalason - egy időben országos premier előtti jótékonysági bemutatót rendeznek Szőke András Brigádnapló című filmjéből.
Május első hetében is segíthet véradással a rászorulóknak.
Május elsején a vonatok az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, másnap már a megszokott munkanapi menetrend érvényes - tudatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
Kecskeméten a Kulturális Központban Mozart és Dvořák műve csendül fel a különleges koncerten.
Az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Több mint kétmilliárd forintból Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat.
Uniós pályázati forrásból korszerűsítették a település egyik fontos intézményének energetikai rendszerét.
Több mint húsz kiállító várja az álláskeresőket és azokat, akik munkahelyet szeretnének változtatni.
Visszatér a jellemzően napos, száraz, kora nyárias idő április utolsó hétvégéjén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 25 Celsius-fok körül alakul, de a szél sokfelé lesz élénk - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.