Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Nádszálkisasszony Kiskunmajsán

A Nektár Színház mutatja be a Világszép Nádszálkisasszony című mesejátékát a városban, a Konecsni György Kulturális Központ nagyszínpadán, február 3-án, szerdán délelőtt 10 órától.

Kolompár nagyothall és nem tudta, mivel vádolják

Még ma is a kiskunmajsai munkahely-támogatási pénzekről kérdezte a kecskeméti bíróság Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat vezetőjét - a hétfői tárgyaláson ugyanis nem tudták befejezni ezt a vádpontot. A vád szerint a helyi roma érdek-képviseleti szervezet jogosulatlanul használt fel, illetve hamis számlákkal igazolt 7,2 millió forintot - írja a C-travel.

Tizenkét év börtönt kaphat Kolompár Orbán

Lapértesülés szerint összevonta Kolompár Orbán három bűnügyét a Kecskeméti Városi Bíróság. Ha mindháromban bűnösnek találnák, akár 12 évi szabadságvesztésre is ítélhetik. Mint ismert: újabb büntetőügyben emelt vádat az ügyészség az Országos Cigány Önkormányzat elnöke ellen.

Vádemelési javaslat Kolompár Orbán és kilenc társa ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és kilenc társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak. Az ügyészség a törvényes határidőben, 30 napon belül dönt a vádemelési javaslatról - közölte Kopasz Zsolt, a Kecskeméti Városi Ügyészség vezetője szerdán.

Milliárdos szelek Bács-Kiskunban - komplex egészségügyi, oktatási és közlekedési fejlesztések Kiskunmajsán

A Szeged és Kecskemét között félúton fekvő Kiskunmajsa fejlődése több mint 2.200 millió forint hazai és uniós forrás célirányos felhasználásával újabb lendületet kapott. "A fejlesztési források önmagukban nem előfeltételei az eredményes városfejlesztésnek, ám hatékonyan elősegíthetik azt! A siker kulcsa, hogy nem szigetszerű fejlesztések valósulnak meg, hanem egymáshoz szorosan kapcsolódó beruházások."- hangsúlyozta Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Megvádolta az ügyészség a majsai roma vezetőt

Kolompár Orbán, a kiskunmajsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke ellen, aki egyben az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője is, több büntetőeljárás is folyik. Most a budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség emelt vádat Kolompár és két társa ellen.

Épülő szakrendelőknek is zavart okozhat a HospInvest felszámolása

Nemcsak a meglévő, hanem az épülő szakrendelők működtetésében is zavart okozhat a HospInvest Zrt. felszámolása. Kiskunmajsán a jobboldali többségű képviselő-testület ugyanis a magáncégnek adta volna át az uniós forrásból megvalósuló járóbeteg-központ működtetését. A szakrendelők létesítésére kiírt pályázaton nyertes többi önkormányzatnak az áfaemelés jelent gondot.


h i r d e t é s

design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon 03_tmobile 04_furedi dunaaszfalt frittmann hirter liberte_etterem malom malom_mozi szantkiralyi
design-bottom
© 2001-2007 Hírös.Index