Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Hová kerüljön Akasztón a Turul szobor – falufórum – képgaléria!

Három helyi képviselő kezdeményezésére indított aláírásgyűjtés következtében 300 lakos által kezdeményezett akasztói rendkívüli testületi ülésen próbálta a helyi képviselőtestület megbeszélni, hogy hová kerüljön az akasztói Turul szobor. Sajnos a választási kampány lehetett hatással az összejövetelre, mert az eredmény nélkül zajlott. Így szerdán este már a falu apraja-nagyja összejött a helyi művelődési házban, ahogy mondani szokták, hogy jól kibeszéljék a dolgot Suhajda Antal polgármester vezetésével.

Csillagkapu Kecelen - Űrsiklóra licitál a magyar milliárdos

Szenzációs hírt repített világgá a NASA. Az amerikai űrkutatási hivatal ingyen odaadja bárkinek néhány használaton kívüli rakétahajtóművét, öt–ötmilliárd forintért pedig licitálni lehet a jó állapotú, működőképes Atlantis és Endeavour űrsiklókra.

55 milliárd forintból 100.000 munkahely menekült meg tavaly

A gazdasági válság miatti foglalkoztatás-csökkenés enyhítésére 2009-ben 55 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jutott, amelyből százezer munkahelyet sikerült megtartani - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden Kecelen sajtótájékoztatón.

Kozármislényben és Kecelen is ajándékozott a Jobbik

Nagy öröm volt a Jobbik Kozármislenyi Alapszervezete számára a karácsonyi ajándékok átadása. A taggyűlésükön javasolt rászoruló családokkal, személyekkel - akik főleg nyugdíjasok - az átadás előtt egyeztettekk, amint a koz-ma.hu lapon december 15-én jelezték is. Az ajándékokat a helyi Jobbik tagjai vitték ki és adták át a családoknak és magányos nyugdíjasoknak - írja a Barikád.hu

Bezzeg Kiskőrös!

Közel félmilliárd forintot nyert Kiskőrös a szennyvízcsatorna hálózat teljes kiépítésére. Ez elsősorban a Bánffy utcában, illetve az izsáki úton a vasúton túl lakóknak és az erdőtelkieknek jelent jó hírt.

Miniszteri egyezetés HospInvest ügyben az önkormányzatokkal

Egyeztetést kezdeményezett a HospInvestes kórházakat fenntartó önkormányzatokkal, köztük a kiskunhalasi városvezetéssel, az egészségügyi miniszter. A tárgyalások tegnap kezdődtek, és holnap folytatódnak is. Erről maga Székely Tamás beszélt csütörtöki, parlamenti bizottsági meghallgatásán.

Időközi választás Kiskőrösön, Náraiban és Pankaszon

Három településen tartottak vasárnap időközi választást. A Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön önkormányzati képviselőt, a Vas megyei Náraiban és Pankaszon pedig polgármestert választottak.


h i r d e t é s

design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon 03_tmobile 04_furedi dunaaszfalt frittmann hirter liberte_etterem malom malom_mozi szantkiralyi
design-bottom
© 2001-2007 Hírös.Index