Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
Mellékletek
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
|
h i r d e t é s
Amerikai mecénása van az LMP-nek
Népszava
Népszava
2010.03.16. 05:37:00
Majdnem 5 millió forinttal támogatta eddig a Lehet Más a Politikát (LMP) egy Budapesten élő amerikai vállalkozó.
h i r d e t é s
Richard Field, az Amerikai
Ház Kft. tulajdonosa március elején 4 millió 800 ezer forintot utalt át
az LMP-nek - derül ki a párt honlapján vezetett nyílt kampányszámláról.
A 43 éves üzletember budapesti cégét 1990-ben alapította.
Field többek között a befektetői kapcsolatokkal, stratégiai tervezéssel, projekt fejlesztés és menedzselés felügyeletével foglalkozik, miközben az Amerikai Ház 1994 és 2006 között Magyarországon több mint 5 és fél milliárd forint értékben hozott létre lakó-, kereskedelmi és irodaépületeket. Az index.hu úgy értesült, hogy a Seres Mária vezette Civil Mozgalom korábbi támogatója a közeljövőben további két részletben még 11 milliót fog adományozni az LMP-nek. Erre szüksége is lesz a nyílt kampányszámlát egyedüliként vezető pártnak, ugyanis a nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy költségek már meghaladják a 9,3 millió forintot, a megrendeléseik pedig lassan elérik a 20 milliót, miközben a bevételek, azaz a magánszemélyek adományaiból, illetve a tagdíjból befolyt összegek csak 15 millió forint körül mozognak.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |





© 2001-2010 Hírös.Index


