- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
|
Tabajdi Csabát a Parlamenti Képviselők Szövetségének alelnökévé választottákAz Európai Parlamentben működő Parlamenti
Képviselők Szövetségének mai ülésén alelnökévé választotta Tabajdi Csabát, az
MSZP európai parlamenti delegációjának vezetőjét. Tabajdi Csaba így a jövőben a
184 tagú szocialista frakciót képviseli a szervezetben. Város lett Mélykút
A vajdasági Egresi Sándort is halálosan megfenyegettékCsütörtök estére, a korábbi tervek alapján Egresi Sándornak Tompán kellett volna Tabajdi Csabával közösen egy fórumon részt venni, de a Hírösindex információi alapján a vajdasági politikus hirtelen lemondta az előadást. A vajdasági új szó honlapján pénteken megjelent hírek alapján halálos fenyegetést kapott ő is.
„Nem ünnepeltük meg Frittmann-t sem” – Tabajdi
Életmentő emlékérmet kaphat a határrendészBravúros életmentés Kelebián. Csütörtök hajnalban egy koszovói albánokból álló csoportot tartóztattak fel Kelebia közelében. Mint dr. Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótisztje elmondta a 4 felnőttből és 5 gyerekből álló csoport illegálisan lépte át a határt. Feloszlatta magát Bácsalmás képviselő-testületeDecember 14-én időközi választás lesz Bácsalmáson, miután a település képviselő-testülete kedden feloszlatta magát - közölte Keresztury Mónika jegyző, a helyi választási iroda vezetője szerdán. Bácsalmáson – Zalántai Erik ül a legméltóságosabb helyen
Hajra Magyarország, hajrá mi! |









A Hírösindex eddig egyedülálló körkérdést intéz olvasóihoz,
miszerint a politikai ciklus kellős közepén elégedettek-e az adott város
polgármesterével? Nem titkolt módon számítunk rá, hogy a szavazások után
olvasóink kiöntik a szívük mélyén lévő tapasztalataikat – amelyek vélhetően
egytől egyik éljenezni fogják az adott város szépreményű polgármesterét! 