- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
|
h i r d e t é s
Kamerák is védhetik majd a bírókat
index
index
2010.02.07. 07:39:00
Lehet kamerákat szerelni a jelentősebb ügyeket tárgyaló bírósági termekbe, döntött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a legutóbbi ülésen. A megvalósítás részleteiről csak márciusban tárgyalnak, de kísérleti jellegű beépítésekre már áldoznak az éves 220 milliós keretből, írja a szombati Népszava.
h i r d e t é s
Egy 1994-es alkotmánybírósági határozat szerint nem büntethető az a személy, aki hatóságot vagy bíróságot mint szervezetet sért. Ha azonban a bírót sértik meg, neki kötelessége fellépni ez ellen. Például kivezettetheti a teremből a tárgyalás renitens résztvevőit. A tárgyalás berekesztése után azonban - ahogyan azt korábban a Fővárosi Bíróság közölte a napilappal - "a bíró semmilyen eljárási cselekményt nem végezhet, rendbírság kiszabására sincs lehetősége". A bíró "kizárólag a tárgyalóteremben, a tárgyalás ideje alatti rend megtartásáért felel". Ha egyedül nem bírna a rendzavarókkal, hívhatja a bíróság őrszolgálatát - amelynek tagjai azonban nem tartózkodnak a tárgyalóban, tehát eleve késve érkeznek -, de a rendőrséget már nem, mert ők a tárgyalóba nem mehetnek be. Az ilyen kockázatos helyzeteknek vetne véget az OIT február 2-án meghozott határozatával, amely szerint lehet kamerarendszert telepíteni a jelentősebb tárgyalótermekbe. A jogsértéseknek rögzített bizonyítéka maradna, élőkép esetén pedig az őrszolgálat is azonnal közbeléphetne a durva esetekben.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |







