Holdvilág és Caprio

2009.02.25. 05:46:00

Szerb Antal Utas és holdvilágának "színrevitele" nagy kihívás. Elmondható ez minden olyan irodalmi mű színpadi adaptációjánál, melyet sokan ismernek- így aztán sokan sokfélét várnak tőle. Ilyenkor mindenki összehasonlítja a benne élő képet a azzal, amit odafent a színpadon lát, és utóbbi az összehasonlításból általában vesztesen kerül ki, hiszen az "első" élmény az irodalmi mű volt. Illusztráció: www.katonaj.hu

h i r d e t é s

Ezt az esetek zömében a rendezők úgy oldják meg, hogy meg sem próbálnak az eredetihez hasonlót létrehozni.Ilyenkor van az, hogy ráírják a színlapra a szerző nevét- kabbalából, majd csinálnak belőle, ami nekik jólesik.Ebből vagy nagy siker van- és mindenféle zseninek elmondják az "elkövetőt", vagy ha peches, jön a szerző, meg az artisjus, és van két hét "visszaírni" az eredetit.

Réczei Tamásnak utóbbihoz már volt szerencséje nem olyan rég, a Padlás esetében, ezért különösen érdekelt, most mit rendezett (Forgách Andrással együtt, aki színpadra adaptálta a művet).

Már maga az alapmű is eléggé "megosztó", hiszen azért így a gazdasági világválság kellős közepén, két irgalmatlan villanyszámla között azzal szembesülni, hogy Ulpius Tamás, ereje teljében lévő fiatalember állandóan meg akar halni, merazjó, meg olyan költői, és közben a testvérhúgát csókolgatja, nos ez talán már magában elég volt ahhoz, hogy egyes inkább sportban érdekelt elemei a közönségnek szünetben úgy döntsenek, inkább valami sportmérkőzés gyönyöreinek adják magukat át a második felvonás helyett.

A "művészlellkek" viszont, akik gyakran eltévednek a saját "tudatalattijukban", illetve néha magukba zárkóznak, és elvesztik a kulcsot, biztos hogy elmennek megnézni mégegyszer.

Mert ez a mű azoknak szól, akik ha Pisába mennek, nem a "ferdetornyot" akarják megnézni.Akik nem éjjel szeretnek aludni, hanem nappal, akik folyton "keresnek" valamit vagy valakit, akik a belső démonaikkal harcolnak.És talán azoknak is egy kicsit, akiknek ezeket az embereket ki kell bírniuk, akiknek ezek folyton mást mutatnak, mint amit ők látni akarnak,folyton másról beszélnek, mint amit ők hallani akarnak.

Mihályt, aki épp nászútján van bájos feleségével - tehát a felnőtté válás végső stádiumát éli- megrohanja a múltja, és ezer szállal kapaszkodik belé hogy visszahúzza,hogy ne engedje átlépni az ifjúság küszöbén.Hogy ne fogadja el az élet kegyetlen és unalmas monotonitását, születünk, élünk, életet adunk és meghalunk. Démonai "lerángatják" a vonatról, mellyel Ravenna fele tart épp.Így tudhatjuk meg, múltjának fontos szereplői milyen utat választottak.Egyetlen olyan volt, aki "lázadását" komolyan vitte végig, aki megtagadta az "Élettől" az esélyt, hogy végigcibálja saját törvényei szerint mindenen, ami sorsa kellett volna hogy legyen.Ő, aki ott akart lenni a saját halálánál, aki nem volt gyáva ehhez.A többiek mind megadták magukat, megalkudtak és megkeseredtek, még akkor is, ha "félmegoldásként" elvonultak a világtól.

Vékony a mezsgye, ami az érzelmes és az érzelgős közt húzódik, és csak a rendező jóízlésén műlik, hogy ezt a mezsgyét a darab nem lépi át. A regényben gyakorta változó helyszíneket, idősíkokat forgószínpaddal, illetve a tér kettéosztásával oldották meg. Minthogy önmagában a cselekmény is nagyon "sok", szinte tömény, nem hiányzott a sok díszlet, a jelzésértékű néhány darab pont elég volt. Azért ha rajtam múlott volna, én nem próbáltam volna meg ebből a regényből színdarabot csinálni, mert szinte lehetetlen a ritmusát úgy átvenni, hogy se széttöredezetté ne váljon, se unalmassá. Többen mondták előadás után, hogy számukra érthetetlennek tűnt - ők persze nem olvasták a regényt, de nyilván nem várható el a látogatótól hogy előtanulmányokat folytasson mielőtt színházba megy, magam nem tudtam eldönteni, hogy ezek a vélemények mennyire veendők komolyan, mert számomra az alapmű ismerete összetartotta a darab másoknak időnként lazának tűnő szövétnekét.(Azta miket tudok..)

Érdekesség, hogy a főhőst alakító Lengyel Tamás - legalábbis engem - emlékeztet Leonardo Di Capriora, nemcsak külső jegyeiben, de játékstílusában is, ezért, és Ulpius Tamás iránt érzett rajongása miatt is felidézte az emberben A Teljes napfogyatkozás c. filmet, sőt, többször Tonio Kröger is átsuhant lelki szemeink előtt Hans Hansennel, és annak húgával. Persze ezt a suhanást csak az látta, aki szereti Thomas Mannt. Az ifjú színész, akit - ha nem látogatják a Budapesti Kamarát -, akkor állítólag a Jóban Rosszban c. örökbecsű produkcióban láthatnak, számomra meggyőző ifjú deviáns volt, noha Capriót sosem kedveltem igazán. Van benne valami Capriós, nem?

Nem vagyok színikritikus, csak lelkes néző, így aztán azt nem tudom megmondani, az Erzsit alakító Bognár Gyöngyvérben mi zavart- rettenetes parókája, a mély hangja, (egy Erzsinek ne legyen mély hangja) vagy egyéb, de nekem ez az Erzsi valahogy SOK volt.

Ulpius Tamás és Ulpius Éva pedig kicsit "kevés". Csémy Balázs eddig két eltalált karaktert kapott, egy lelencgyereket, és a naiv Herceget, most is korához illő volt a szerep, de akit ő "eljátszott", az a fiú sosem lett volna képes meghúzni a ravaszt, és öngyilkosnak lenni. Kedves, különc, érdekes, ez mind elmondható az ő Tamásáról, de erőtlen volt, és határozatlan. Habár Tamás egy 18-20 éves fiú, és Cs. Balázs is akörül van, ez most nem volt elég a hitelességhez.

Nem lőném le a poént ( Ulpius Tamás lelőtte- jaj de olcsó volt, bocs), tehát hogy mi lesz Mihály sorsa, hazakerül-e, vagy végképp eltéved Olaszországban és a múltjában, felülkerekedik-e a démonain, vagy ők győzik le, azt nézzék meg a Katonában. Persze csak akkor, ha nem félnek beismerni, hogy néha, amikor a férjük - feleségük szemébe néznek, Ulpius Tamásuk- vagy Évájuk jár a gondolataikban.

www.lajosmizselap.hu

h i r d e t é s